nemi erőszak metoo Harvey Weinstein szexuális bűncselekmény botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Woody Allen amerikai filmrendező, aki számos filmje készítésekor együtt dolgozott a filmmogullal, a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltatónak adott interjújában elmondta, hogy hallott a Weinsteinnel kapcsolatos pletykákat, de nem olyan horrortörténeteket, amelyekkel számos nő az elmúlt napokban előállt.

Harvey Weinstein volt az, akinek segítségével Woody Allen karrierje újraindult az után, hogy Mia Farrow színésznőtől való válásakor, fogadott lánya, Dylan Farrow molesztálásával vádolták meg az Oscar-díjas rendezőt. Farrow akkor vált el Allentől, amikor rájött, hogy fogadott lányának kapcsolata van férjével.

"Soha senki nem keresett meg azzal, hogy elmondja horrortörténeteit (...) De rendszeresen hallasz millió furcsa pletykát. Némelyikről később kiderül, hogy igaz, sok más azonban csak egy sztori erről vagy arról a színésznőről, színészről" - hangoztatta. "Az egész Weinstein-dologban az a nagyon szomorú, hogy mindenki részese. Tragikus az érintett, szegény nők számára, és Harvey esetében pedig szomorú, mert életét így elfuserálta" - tette hozzá.

Woody Allen és Harvey Weinstein a Vicky Cristina Barcelona című film premierjén 2008-ban Forrás: Getty Images/AFP/2008 Getty Images/Kevin Winter

Allen annak a reményének adott hangot, hogy a dolgok feltárása jobbuláshoz vezet. "Nem akarhatjuk azonban, hogy boszorkányüldözés legyen belőle, egy salemi légkör alakuljon ki, ahol minden férfinak az irodában, aki csak rápillant egy nőre, azonnal ügyvédet kell fogadnia, hogy megvédje magát" - fejtegette.

Ronan Farrow, Woody Allen fia azok között az újságírók között van, akik oknyomozást folytatnak Weinstein ügyében. 13 olyan nővel beszélt, aki azt állítja, hogy a producer szexuálisan zaklatta vagy megerőszakolta. A The New York Times és a The New Yorker tényfeltáró riportjai nyomán az elmúlt napokban több mint harminc nő, köztük olyan hollywoodi sztárok, mint Angelina Jolie vagy Gwyneth Paltrow, illetve európai színésznők is arról számoltak be a nyilvánosság előtt, hogy Harvey Weinstein szexuálisan zaklatta őket, négy nő pedig nemi erőszakkal is megvádolta a befolyásos hollywoodi producert. Az egyikük Rose McGowan színésznő, és a hétvégén Lysette Anthony angol színésznő is azt nyilatkozta, hogy Weinstein megerőszakolta őt saját otthonában.

A New York-i és a londoni rendőrség is vizsgálatot indított a felmerült vádak alapján. Az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia szombaton kizárta soraiból a szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt Harvey Weinstein producert. A Brit Filmakadémi csütörtökön felfüggesztette tagságát.
Franciaországban pedig kezdeményezték, hogy Harvey Weinsteint fosszák meg a civileknek adható legmagasabb hazai kitüntetéstől, a Becsületrendtől.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.