Sztárpárok, akik a hűtlenség ellenére együtt maradtak: Beyoncé és Victoria Beckham sem hagyta ott férjét

Jay-Z David Beckham sztárpár hűtlenség megcsalás Beyoncé Victoria Beckham
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sztárpárok kapcsolatai csak kívülről tűnnek tökéletesnek, ugyanolyan problémák és kétségek merülnek fel köztük is, mint a civileknél: pédául a hűtlenség. Nekik viszont a félrelépést nemcsak egymás előtt kell vállaniuk, hanem az egész világ előtt, ami nem könnyíti meg a helyzetüket. Ennek ellénre vannak olyan celebpárok, akiknek sikerült rendezni a kapcsolatukat: ilyen például Victoria és David Beckham. 

David és Victoria Beckham

David és Victoria Beckham Forrás: AFP/Justin Tallis

Nagyon fiatalok voltak, amikor elkötelezték magukat egymás mellett. 1997-ben találkoztak, 1999-ben pedig kimondták a boldogító igent, ami azt jelenti, hogy már 18 éve házasok. Idilli kapcsolatukat 2004-ben rázta meg egy megcsalási botrány, azzal volt tele a sajtó, hogy David viszonyt folytatott személyi asszisztensével. Rebecca Loos eleinte tagadta a vádakat, de később eladta a történetet egy brit bulvármagazinnak. Victoria akkor úgy döntött, kitart férje mellett, és azóta is együtt vannak.

Beyoncé és Jay-Z

Beyoncé és Jay-Z Forrás: AFP/Neilson Barnard

Az énekesnő életében Jay-Z volt az első férfi, nagyon régóta ismerték már egymást, így nem olyan meglepő, hogy a baráti kapcsolatuk szerelemmé alakult. Azóta összeházasodtak és három közös gyermekük van, de nekik is voltak bőven problémáik. Évekig pletykálták, hogy Jay-Z nem hűséges a feleségéhez, a híreszteléseket pedig maga Beyoncé erősítette meg a 2016-ban kiadott albumával. AZ egész lemez ugyanis arról szól, milyen érzelmek gyötörték az énekesnőt akkor, amikor rájött arra, hogy férje hűtlen volt hozzá, és arról, hogyan dolgozta fel a megcsalást. Beyoncé végül megbocsátott férjének, és úgy tűnik, kapcsolatuk újra a régi.

David Boreanaz és Jaime Bergman

David Boreanaz és Jaime Bergman Forrás: Getty Images/AFP/2005 Getty Images/Kevin Winter

A Doktor Csont sztárja és felesége gyönyörű párt alkotnak, kapcsolatukkal egyszer kerültek csak címlapokra, méghozzá akkor, amikor kiderült, hogy David megcsalta feleségét 10 év házasság után. A férjnek ráadásul éppen akkor volt viszonya egy másik nővel, amikor felesége terhes volt a második közös gyermekükkel. Szeretője pedig nem más volt, mint Rachel Uchitel, aki annak idején Tiger Woods golfozóval is összeszűrte a levet. A házaspár kapcsolatát megtépázta a férj hűtlensége, de nem váltak el. Sikerült rendezni a viszonyukat.

Billy Ray és Tish Cyrus

Billy Ray és Tish Cyrus Forrás: AFP/Mark Ralston

Azt mondják, két rosszból nem lesz egy jó, de Miley Cyrus szüleinek valahogy mégis sikerült kihozniuk a maximumot a kapcsolatukból. A pár 1993-ban házasodott össze, az első pletykák pedig 2012-ben kezdtek el keringeni arról, hogy Billy Ray hűtlen. Ám nem ő az egyetlen, aki a híresztelések szerint félrelépett, Tish Cyrus is csalt. A férj 2013-ban be is adta a válókeresetet, de végül nem váltak el. Később pedig ő került a figyelem középpontjába ismét egy hűtlenségi váddal: maga Miley Cyrus szólította fel apját, mondja el az igazságot. Ekkor Tish adta be a válókeresetet, de ebből sem lett semmi. Tish és Billy azóta is együtt vannak.

Kobe és Vanessa Bryant

Kobe és Vanessa Bryant Forrás: AFP/2017 Getty Images/Theo Wargo

Kobe mindenki által ismert profi kosárlabdázó, aki rengeteg győzelmet tudhat magáénak, de mind közül a legnagyobb sikere, hogy meg tudta győzni feleségét, maradjon vele. A pár 1999-ben találkozott, 2000-ben pedig össze is házasodtak, és volt 3 boldog évük. 2003-ban egy 19 éves szállodai dolgozó zaklatással vádolta meg a kosárlabdázót. Kobe elismerte, hogy volt viszonya a nővel, de a zaklatást tagadta. A vádakat végül ejtették, Vanessa pedig a hűtlenség ellenére úgy döntött, hogy férjével marad.

Weinstein-ügy: a Los Angeles-i rendőrség is nyomozást indítotthttp://www.life.hu/sztarok/20171020-weinstein-ugy-a-los-angeles-i-rendorseg-is-nyomozast-inditott.htmlEgy olasz színésznő feljelentése alapján indult nyomozás Harvey Weinstein filmproducer ellen szexuális erőszak miatt - közölte a Los Angeles-i rendőrség csütörtökön. TV + Sztárok--Czutor Zoltánt is masszírozták, fogdosták kéretlenül, de nem érzi magát áldozatnakhttp://www.life.hu/sztarok/20171020-czutor-zoltan-is-fogdostak-keretlenul-de-nem-erzi-magat-aldozatnak.htmlSárosdi Lilla magyar színésznő megosztotta, hogyan próbálta őt orális szexre kényszeríteni egy főrendező, az övét pedig sok vallomás követte. Ezúttal Czutor Zoli számolt be zanzásítva az elmúlt 30 évének összes zaklatásáról, de leszögezte, nem érzi magát áldozatnak, TV + Sztárok--Így élte meg édesanyja elvesztését Tóth Bettina http://www.life.hu/sztarok/20171020-rak-miatt-veszitette-el-az-edesanyjat-toth-bettina.htmlAz X-Faktor fiatal versenyzője már évekkel ezelőtt elveszítette az édesanyját. Most pedig őszintén mesélt a megrázó emlékekről.TV + Sztárok--Elképesztő dolgokat mondott Verebes István a zaklatással vádolt Marton Lászlórólhttp://www.life.hu/sztarok/20171020-elkepeszto-dolgokat-mondott-verebes-istvan-a-zaklatassal-vadolt-marton-laszlorol.htmlAz Egyenes beszéd csütörtöki adásában kérdezték Verebes Istvánt, hogy mit gondol a Sárosdi Lilla nyilatkozatával kipattant zaklatási ügyben. A színésznő először még név nélkül vádolt meg egy ismert magyar rendezőt azzal, hogy zaklatta őt húsz évvel ezelőtt. Tegnap azonban megnevezte Marton Lászlót.TV + SztárokOrigoPintér Tibor 40 milliós adósságot halmozott fel a Nemzeti Lovas Színház új épületévelhttp://www.life.hu/sztarok/20171020-pinter-tibor-40-millios-adossagot-halmozott-fel.htmlPintér Tibor szívügye a Nemzeti Lovas Színház, és hogy a nézők gyönyörű látványt kapjanak, megálmodott egy fantasztikus épületet: a beruházással azonban 30-40 millió mínusz keletkezett a színház költségvetésében.TV + SztárokOrigoHargitai Bea durvát szólt a szexbotrány kapcsánhttp://www.life.hu/sztarok/20171019-hargitai-bea-durvat-szolt-a-szexbotrany-kapcsan.htmlA Weinstein-botrány kapcsán több magyar színésznő is beszélt arról, hogy őker is zaklatták. Hargitai Bea viszont azt állíja, hogy sokan viszont könyörögtek a szereposztó díványért.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.