Térfigyelő kamera vette fel, ahogy egy férfi megerőszakol egy lovat

erőszak állatkínzás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szörnyű eset egy orosz város melletti farmon történt. A férfit azonnal kidobta a barátnője.

A perverz férfi elégedetten, mosolyogva gyújtott rá, miután megerőszakolta a szerencsétlen állatot. Észrevette ugyan, hogy a biztonsági kamera rögzítette a tettét, meg is próbálta megsemmisíteni azt, de nem járt sikerrel. Hiába gyújtotta fel, a felvétel sértetlen maradt. Az esetről készült felvételeket itt tudod megnézni.

A férfit a rendőrök őrizetbe vették, gyújtogatás és állatkínzás vádjával áll majd bíróság elé. A gyanúsítottat a barátnője azonnal elhagyta - írta meg a Mirror.

Országszerte tartós esőre, sok felé erős szélre is figyelmeztetnekhttp://www.life.hu/news/20171023-orszagszerte-tartos-esore-sok-fele-eros-szelre-is-figyelmeztetnek.htmlA sok eső veszélye miatt két megyében és Budapesten a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés van érvényben, de a többi megyére is első- vagy másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat. A fél országban erős szélre is figyelmeztetnek.NewsOrigoŐrizetben az angliai túszejtő, a rajtaütést dörejek kísértékhttp://www.life.hu/news/20171022-orizetben-az-angliai-tuszejto-a-rajtautest-dorejek-kisertek.htmlA tettes őrizetbe vételével és kórházba szállításával ért véget vasárnap este a túszejtő akció a közép-angliai Nuneaton egyik szabadidőközpontjában. A túszok az incidensben nem sérültek meg. A rendőrség már a túszszabadító rajtaütés előtt közölte, hogy nem terrorcselekményről van szó. News--A rendőrök elfogták a Borsod megyei gázolóthttp://www.life.hu/news/20171022-a-rendorok-elfogtak-a-borsod-megyei-gazolot.htmlA rendőrség elfogta azt a férfit, aki szombat reggel furgonjával halálra gázolt egy gyalogost Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Encs és Gibárt közötti úton, majd elhajtott a helyszínről - közölte a megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. News--Cápa elől úszott partra egy ausztrál búvárhttp://www.life.hu/news/20171023-tigriscapa-elol-uszott-partra-egy-ausztral-buvar.htmlTöbb kilométeren keresztül úszott a part felé egy ausztrál búvár cápával a nyomában, de sikerült megmenekülnie a ragadozó támadásától. NewsOrigoFegyveres férfi ejtett túszokat egy angliai bowling teremben: videóhttp://www.life.hu/news/20171022-fegyveres-ferfi-ejtett-tuszokat-egy-angliai-bowling-teremben-video.htmlEgy fegyveres férfi, egyelőre ismeretlen okokból, túszul ejtette egy bowling terem vendégeit.NewsThinkstockTitkos pincére bukkantak az amstetteni rém, Josef Fritzl vendégházábanhttp://www.life.hu/news/20171022-titkos-pincere-bukkantak-az-amstetteni-rem-josef-fritzl-vendeghazaban-8-ev-utan.htmlNyolc évvel letartóztatása után, az amstetteni rém, Josef Fritzl vendégházában egy titkos pincére bukkantak. News--




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.