Weinstein-ügy: ötmillió dollárra perli egy áldozat a Weinstein-vállalatot

Forrás: Getty Images/2017 Dan MacMedan/Dan Macmedan -
szexuális erőszak csőd nemi erőszak metoo Harvey Weinstein per szexuális zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ötmillió dolláros (1,3 milliárd forintos) polgári kártérítési pert indított a The Weinstein Co. produkciós vállalat ellen a szexuális zaklatással és erőszakkal vádolt Harvey Weinstein egyik áldozata. Az egyre gyűrűző botrány lassan maga alá temeti a céget is, amelynek egyes elemzők szerint heteken belül csődöt kell jelentenie.

Dominique Huette színésznő kedden nyújtott be keresetet egy Los Angeles-i bíróságon a The Weinstein Co. ellen, amelyben bűnrészességgel vádolta meg a vállalatot, mert szerinte tisztában volt azzal, hogy Harvey Weinstein hogyan bánik a nőkkel. A színésznő a deadline.com beszámolója szerint felidézte, hogy Harvey Weinstein 2010-ben a Beverly Hills-i Peninsula Hotelben orális szexuális erőszakot követett el rajta.

Huette a polgári peres keresetben azt állítja, hogy Weinstein egy megbeszélésre hívta a szobájába, ahol fürdőköpenyben fogadta és szexuális ajánlatot tett neki karrierje támogatását ígérve cserébe. A színésznő állítása szerint többször tiltakozott, de aztán a kényszer hatására engedett a producernek.
Huette ötmillió dollárra perli a produkciós céget. A színésznő ügyvédje szerint a perrel megbízója változást szeretne elérni Hollywoodban. Huette a szexuális erőszak ügyében nem vette fel a kapcsolatot a Los Angeles-i rendőrséggel, egyelőre a Weinstein elleni zaklatási vádak után nyomozó rendőrség sem lépett kapcsolatba a színésznővel - fűzte hozzá az ügyvéd.

Harvey Weinstein és felesége, Georgina Chapman, aki a botrány kirobbanása után elhagyta a producert Forrás: Getty Images/2017 Dan MacMedan/Dan Macmedan

A TMZ.com celebportál szerdán közölt értesülései szerint a The Weinstein Co. vállalattal egyre több partner mondja fel az együttműködést, a cég szabadesése egyes elemzők véleménye alapján heteken belül csődhöz vezethet. Ezt a lehetőséget a Weinstein cég szóvivője határozottan cáfolta.

Legutóbb a Lexust gyártó japán Toyota vállalat jelentette be, hogy a botrány miatt megszakítja partneri szerződését a Weinstein céggel. Az autógyár volt a Weinsteinék által készített Projekt Runaway valóságshow egyik szponzora is. A műsor 16. szezonja még a szponzor közreműködésével készült, de a vállalat közleményében hangsúlyozta, többé nem jelenik meg Lexus a sorozatban és a japán cég az egyéb televíziós és filmes projektekben való együttműködésnek is véget vet Weinsteinékkel - ismertette a The Hollywood Reporter szerdán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.