Sárosdi Lilla: "Nemes véggel ért véget Marton Lászlónál az önmarcangolás folyamata"

Forrás: Katona József Színház, MTI/Czimbal Gyula -
Marton László Sárosdi Lilla metoo
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy hírül is adtuk, Marton László - akit már 10 nő vádol szexuális zaklatással - közleményben (amely itt olvasható) bocsánatot kért mindazoktól, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledett hozzájuk és olyat cselekedett, amivel megsértette őket. A bocsánatkérést Sárosdi Lilla elfogadta, férje, Schilling Árpád azonban nem.

Sárosdival a Bors akkor készített interjút, amikor a színésznő előszor olvasta Marton bocsánatkérését. "Sírok... Bocsánat, csak most tudtam meg... Bocsánat" - kezdte, majd mondta, elfogadja a bocsánatkérést.

"Ez egy hatalmas dolog, hogyne lehetne elfogadni egy ilyen bocsánatkérést? Tőle ez a legnemesebb, amit tehetett. Sajnálom, hogy erre ilyen sokat kellett várni, de örülök, hogy képes volt megtenni ezt az óriási lépést. Ilyen még nem történt Magyarországon, és örülök, hogy ennek a fontos társadalmi ügynek ilyen katartikus lezárása lehetett (...) Az, hogy Marton László eljutott odáig, hogy képes legyen szembenézni saját magával, egy folyamat volt. Értettem az első közleményét, a tagadását is. Tudta, hogy bűnös, a bűnös pedig mindig menekül. Kellett egy út, mindenkinek más az a vasajtó, amit az arcába kell csapni, hogy végül belássa a saját hibáit. Igazi, nagy nemes véggel ért véget nála a szenvedés és az önmarcangolás folyamata" - nyilatkozta.

Forrás: Katona József Színház, MTI/Czimbal Gyula

Hétvégi időjáráshttp://www.life.hu/news/20171027-hetvegi-idojaras-oktober-27-29.html--Másodszor is megszólalt Verebes István Marton László ügyébenhttp://www.life.hu/news/20171025-masodszor-is-megszolalt-verebes-istvan-marton-laszlo-zaklatasi-ugyeben.htmlVerebes István az elsők között volt, aki ismert emberként megszólalt Marton László-zaklatási ügyében. Most az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt újra. NewsOrigoHalálra gázolt egy gyalogost egy személygépkocsi a 44-es számú főútonhttp://www.life.hu/news/20171022-halalra-gazolt-egy-gyalogost-egy-szemelygepkocsi-a-44-es-szamu-fouton-vasarnap.htmlTragédia történt ma reggel Békésben, egy autós elutött egy gyalogost, akit nem tudtak megmenteni. NewsOrigoSokkoló: megkínozták, majd megölték Zelimkhan Bakaev orosz popénekesthttp://www.life.hu/news/20171023--megkinoztak-majd-megoltek-zelimkhan-bakaev-orosz-popenekest.htmlOrosz és csecsen emberjogi források szerint Zelimkhan Bakaev orosz popénekest a csecsen hatóságok tartoztatták le, és szállították egy melegek elkülönítésére szolgáló koncentrációs táborba, ahol megkínozták, majd megölték. News--Beverte a trolivezető fejét a bliccelőhttp://www.life.hu/news/20171022-beverte-a-trolivezeto-fejet-a-bliccelo-a-77-es-jaraton.htmlDurván megütötte az egyik utas a 77-es trolibusz sofőrjét Budapesten. A rendőrség eljárást indított. News--Mégsem perli Marton László Sárosdi Lilláthttp://www.life.hu/news/20171025-megsem-perli-a-zaklatassal-vadolt-marton-laszlo-sarosdi-lillat.htmlMégsem perel Marton László, akit már nyolc nő vádol szexuális zaklatással - tudta meg a Független Hírügynökség. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.