Több repülőjárat útvonala is módosult az erős szél miatt

repülőjárat szeles idő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több repülőjárat útvonala is módosult Európában az erős szél miatt, a Liszt Ferenc-repülőtérről vasárnap délig valamennyi menetrend szerinti járat el tudott indulni, az Aeroflot moszkvai járata azonban Budapest helyett Belgrádban szállt le.

Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a bécsi reptérről délelőtt a ferihegyi reptérre irányították egy tajvani légitársaság Boeing 767-300-as gépét, mivel az osztrák fővárosban a nagy szél miatt nem tudott leszállni. A járat így Budapesten várakozik a továbbindulásra. Az Aeroflot moszkvai járata pedig Budapest helyett Belgrádban szállt le.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délelőtt már több járásra másod- és harmadfokú riasztást is kiadott a következő órákban várható, 100 kilométer/órás erősségű széllökések miatt. A katasztrófavédelem azt kéri, hogy az érintett területeken senki ne tartózkodjon a szabadban.
A régió több országában is súlyos a helyzet a vihar miatt, Csehországban két ember meghalt, többen sérüléseket szenvedtek és néhány tízezer háztartás áram nélkül maradt, és komoly fennakadások vannak a közlekedésben is. Ugyancsak komoly károkat okozott a vasárnap lecsapó vihar Németországban.

Horrorbaleset Bükön: hatan megsérültek, az autóból semmi sem maradthttp://www.life.hu/news/20171029-horrorbaleset-bukon-hatan-megserultek-az-autobol-semmi-sem-maradt.htmlHatan megsérültek, közülük ketten életveszélyesen abban a balesetben, ami vasánap délelőtt történt Bükön.News--Megoldást találhattak a 26 éve eltűnt Farka Helga ügyébenhttp://www.life.hu/news/20171029-megoldast-talalhattak-a-26-eve-eltunt-farka-helga-ugyeben.html26 éve tűnt el az akkor 17 éves Farkas Helga, és a lányt azóta sem találják. Kétségkívül ez a magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb ügye.News--Bánáti János sztárügyvéddel konzultált Marton Lászlóhttp://www.life.hu/news/20171029-banati-janos-sztarugyveddel-konzultalt-marton-laszlo.htmlAz egyik legdrágábban dolgozó ügyvéddel konzultált Marton László, a Vígszínház zaklatással vádolt volt főrendezője. News--Budapesten és több megyében harmadfokú figyelmeztetés a viharos szél miatthttp://www.life.hu/news/20171029-budapesten-es-tobb-megyeben-harmadfoku-figyelmeztetes-a-viharos-szel-miatt.htmlA viharos szél veszélye miatt a fővárosban és több megyében a legmagasabb, harmadfokú, s egy megye kivételével a többi megyében is másodfokú figyelmeztetés van érvényben.News--Szexuális támadás érte a magyar újságírónőt: Havas műsorában vallotthttp://www.life.hu/news/20171028-szexualis-tamadas-erte-a-magyar-ujsagironot-havas-musoraban-vallott.htmlHavas Henrik ATV-n futó műsorának egyik témája ezúttal a szexuális zaklatás volt, ahol az egyik meghívott traumatikus élményéről számolt be. News--Szexuális támadás érte a magyar újságírónőt: Havas műsorában vallotthttp://www.life.hu/news/20171028-szexualis-tamadas-erte-a-magyar-ujsagironot-havas-musoraban-vallott.htmlHavas Henrik ATV-n futó műsorának egyik témája ezúttal a szexuális zaklatás volt, ahol az egyik meghívott traumatikus élményéről számolt be. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.