Időjárás: újabb viharos széllökések lesznek

Forrás: MTI/Varga György -
vihar kár Szél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vasárnap erős széllökések és eső kísérte a napot, de még hétfőn sem nyugodhatunk meg teljesen. Ha csillapodik is valamit a szél, még mindig viharos lesz. Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. 

A vasárnapi nagy károkat okozó vihar hétfőn is folytatódhat, ugyan mérsékeltebben. Ismét

több alkalommal lehetnek 60-75 kilométer/órás széllökések:

kezdetben délelőtt a Dunántúl északi részen, északon, illetve esetleg Jász-Nagykun megye térségében majd a déli, délutáni órákban gyakrabban inkább Pest megye térségében.

A viharos szél veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben

Budapesten, Pest megyében, továbbá Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Jász-Nagykun-Szolnok megyében - írja az MTI.

A viharos szél folyatódik Forrás: MTI/Varga György

Kedden és szerdán már nagyrészt napos, gyengén felhős időre van kilátás, 10-11 fok körül alakul majd a hőmérséklet. Csütörtökön felhős lesz az ég, de csapadék csak néhol eshet. Pénteken már csökken a felhőzet, többórás napsütés ígérkezik. Csak elvétve fordul elő futó zápor. Az eleinte még erős ÉNy-i szél délutánra gyengül. 13 fok körüli értékeket mérhetünk. Szombaton párás és változóan felhős idő lesz, vasárnap pedig borongós többfelé esővel, záporral és viharossá fokozódó ÉNy-i széllel. Átmenetileg 15-17 fokos maximumok lehetnek, majd gyorsan csökken a hőmérséklet - írja a Köpönyeg.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.