Négy év után visszatér a képernyőre Gesztesi Károly

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
kereskedelmi csatorna színész Gesztesi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Teljesen megváltozott Gesztesi Károly élete. Fél éve rendszeresen sportol és igyekszik sok időt tölteni a családjával. A színház helyett pedig a tévézés felé vette az irányt, kéát nagy cstornátval is szerződött.

Gesztesi a Blikknek elmondta, hogy a próbákon jött rá, nincsen megfelelő állóképessége egy darabhoz, ezért kezdett keményen edzeni.

Gesztesi Károly két nagy csatornával is szerződött Fotó: Zsigmond László/Life.hu

"A Miniszter újra félrelép című darabot próbáltuk, mikor ráébredtem, kőkemény állóképesség kell a szerephez, így elkezdtem edzeni. Szigorú edzéstervet agyaltam ki, és egész nyáron konditerembe jártam. Reggel hattól három órán át sportoltam. A gyakorlatok után szinte újjászülettem: míg korábban megszakadtam egy-egy mozgalmas jelenet után, most könnyedén veszem az akadályokat" - mondta a lapnak a színész, akit mostanában sokat fogunk látni a képernyőn. "Nemrég két nagy csatornával is szerződtem egy-egy show-műsorra, de sajnos egyelőre többet nem árulhatok el. Jelenleg viszont egy harmadikkal vagyok tárgyalásban, így a közeljövőben gyakran láthatnak majd a képernyőn. Néhány hét múlva külföldre utazom, utána azonban elkezdem a forgatásokat. Emellett persze a színpadról sem mondtam le, több vidéki teátrum mellett a Belvárosi Színházban játszom, tavasszal pedig folytatjuk országjáró turnénkat a Robin Hooddal" - mesélte Gesztesi, aki mára már a határait is megtanulta, azt mondja, havi 10 színdarabnál többet nem vállalhat. Volt, hogy éjjel-nappal dolgozott, és nem maradt ideje a családjára. Mára ezt megtanulta kezelni, így egyensúlyban van az élete.

Gesztesi utoljára 2013-ban szerepelt tévés produkcióban, A nagy duettben Csézy oldalán láthattuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.