70 éves lenne Somló Tamás: megható emlékezésre készülnek a barátai

Somló Tamás koncert évforduló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
November 17-én lenne 70 esztendős Somló Tamás. Barátai ezúttal egy hatalmas koncerttel tisztelegnek emléke előtt.

Augusztusban a Sziget Fesztivál mínusz 1. napján tartották a Somló Cirqsz koncertet, amelyen zenésztársak emlékeztek Somló Tamásra, ezúttal pedig érkezik a ráadás, amelynek apropóját a legenda születésének 70. évfordulója adta. A november végi budapesti eseményen olyan hírességek lépnek majd fel, mint például Charlie, Zorán, Geszti Péter, valamint Friderika és természetesen ott lesz az LGT többi tagja, Presser Gábor, Solti János, Karácsony János is.

Somló Pál, az énekes fia a Borsnak elmondta, a koncert mellett egy különleges kiállítást is megnézhetnek az érdeklődők, amelynek fotói, videói az énekes életét mutatják be.

„Apukánk az egész fiatal korát, sőt, az egész életét végig dokumentálta. Olyan fantasztikus fotó- és filmgyűjteményt dolgoztunk fel hónapokon át a testvéreimmel, hogy egyértelmű volt: ezekből csinálnunk kell egy kiállítást, ami most az Akvárium Klub előterében látható lesz" – fogalmazott Somló Pál a lapnak.

Somló Tamásra emlékeznek a zenésztársai Fotó: Katona Krisztián/somlotamas.hu
Tóth Gabi közös fotót posztolt Fodor Erikkel http://www.life.hu/sztarok/20171114-kozos-foton-toth-gabi-es-fodor-erik.htmlKözös fotót posztolt Tóth Gabi és Fodor Erik. A híresség boldogan mutatta meg tehetségés párját, akivel együtt küzdenek majd a Sztárban sztár + 1 kicsi című műsorban. TV + SztárokOrigoFiatal masszőrt zaklatott John Travoltahttp://www.life.hu/sztarok/20171114-21-eves-masszort-zaklatott-john-travolta.htmlTovább dagad a szexuális zaklatási botrány, ezúttal John Travoltát vádolják azzal, hogy egy fiatal masszőrt fogdosott. TV + SztárokOrigoTűzpiros Ferrarival lepték meg a luxusfeleségethttp://www.life.hu/sztarok/20171114-tuzpiros-ferrarival-leptek-meg-az-egyik-luxusfeleseget.htmlZajlik az élet a luxusfeleségek körül, a következő epizódból kiderül, egyikük ajándékot kap, nem is akármit: egy tűzpiros Ferrarit. TV + SztárokOrigoBaukó Éva szerint azért nem kapott tévés műsort, mert nem molesztáltákhttp://www.life.hu/sztarok/20171114--bauko-eva-allitja-azert-nem-kapott-teves-musort-mert-nem-molesztaltak.htmlBaukó Évát egy ideje nem láthatjuk televíziós műsorokban. Mióta véget ért az Édes Élet senki sem ajánlott neki munkát. TV + Sztárok--Megcsalta terhes barátnőjét Cristiano Ronaldo, a szerető jelentkezett a nyilvánosság előtthttp://www.life.hu/sztarok/20171114-megcsalta-terhes-baratnojet-cristiano-ronaldo.htmlBombaként robbant a hír, hogy Cristiano Ronaldo csodaszép barátnője máris életet adott közös kislányuknak. Ám azonban a jó hír után jött a feketeleves: a világklasszis állítólag megcsalta terhes kedvesét. TV + SztárokThinkstockSom Lajos végakaratában lányára hagyta tetoválásait, morbidhttp://www.life.hu/sztarok/20171114-som-lajos-vegakarataban-lanyara-hagyta-tetovalasait.htmlSom Lajos a 70. születésnapja után hunyt el, családja és barátai november 17-én vettek tőle végső búcsút. Már azt is tudjuk, mi áll a végakaratában.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.