Ryan Phillippe-et bántalmazással vádolja exe: a színész szerint csak pénzt akar

Forrás: Rachel Murray / Getty Images North America / AFP -
pénz ex Ryan Phillippe bántalmazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bántalmazással vádolja volt barátnője Ryan Phillippe színészt, és 1 millió dollárra pereli. A színész szerint azonban az exe csak pénzt akar. 

Ryan Phillippe visszavágott volt barátnőjének, aki beperelte őt bántalmazásért. Elsie Hewitt azt állította, hogy szakítás után elment a színész házához, hogy összeszedjen ott még egy-két dolgot, de Ryan nagyon agresszíven viselkedett vele: lelökte a lépcsőről kétszer is, és közben leribancozta. A nő ezután kórházba ment, és megtörtént a rendőrségi feljelentés.

Bántalmazással vádolja exe Ryan Phillippe színészt Forrás: Rachel Murray / Getty Images North America / AFP

Elise 1 millió dollárt szeretne kicsikarni a sztárból, aki persze tagadja a vádakat. Azt állítja, hogy ez csak a nő elkeseredett lépése arra, hogy pénzhez jusson, és hogy magára irányítsa a figyelmet. Szerinte ettől várja majd Elise a karrierje beindulását, ugyanis a lány modellkedik. Ryan Phillippe pedig ragaszkodik ahhoz, hogy őt a nők tiszteletére nevelték, és sajnálja, hogy cslaádon belüli erőszakkal vádolják írja a TMZ.

Stohl András elárulta, milyen lesz idén a karácsonya: videóhttp://www.life.hu/sztarok/20171123-stohl-andras-elarulta-milyen-lesz-iden-a-karacsonya.htmlStohl András második kapcsolata is véget ért, azóta pedig új szerelem van az életében, így a karácsony még bonyolultabb lesz, mint amilyen eddig volt. A színész az Álomutazó című karácsonyi produkció kapcsán beszélt arról, hogyan is tölti idén ő az ünnepeket. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoHódi Pamela a nagy Ő-ről: szeretnék egyszer férjhez mennihttp://www.life.hu/sztarok/20171123-hodi-pamela-a-nagy-o-rol-szeretnek-egyszer-ferjhez-menni.htmlÚgy tűnik, Hódi Pamela végleg lezárta kapcsolatát Berki Krisztiánnal és immár nyitott az új szerelemre. TV + Sztárok--Egy könyv állítja, Fülöp herceg rendszeresen megcsalta II. Erzsébetet http://www.life.hu/sztarok/20171123-allitolag-ii-erzsebetet-rendszeresen-csalta-fulop-herceg.htmlDöbbenetes hír kapott szárnyra II. Erzsébet házassága kapcsán. Állítólag a férje sosem volt hűséges típus. TV + Sztárok--Tóth Gabi kerek fenekét dicsérik a rajongók - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171123-toth-gabi-kerek-feneket-dicserik-a-rajongok-foto.htmlKemény diétába és edzésbe kezdett Tóth Gabi, legalábbis erről árulkodik az a fotó, amit feltöltött Instagram oldalára. TV + SztárokOrigoSzégyellte a szegénységet: nehéz időszakáról vallott Szandihttp://www.life.hu/sztarok/20171123-szegyellte-a-szegenyseget-nehez-idoszakarol-vallott-szandi.htmlÉlete nehéz időszakáról vallott Szandi, elárulta, szegény családban nőtt fel, gyerekként sokszor még fagyira sem futotta. TV + Sztárok--Garami Gábor fogja helyettesíteni Lukács Mikit a Reggeliben, az RTL Klubonhttp://www.life.hu/sztarok/20171123-garami-gabor-lesz-lukacs-miki-helyett-a-reggeliben.htmlLukács Miki helyére keresni kellett valakit, aki Peller Annával vezetheti az RTL Klub Reggeli című műsorát, ugyanis Miki a Celeb vagyok, ments ki innen! egyik versenyzője lett. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.