A friss jegyesek sok mindenről meséltek a legutóbbi interjú során. Többek között arról is, hogy mikorra várható a közös gyermek érkezése. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Harry herceg november 27-én hivatalosan is bejelentette: feleségül kérte a szerelmét, a 36 éves Meghan Marklet, aki természetesen boldogan mondott igent.

A friss jegyesek láthatóan kicsattannak az örömtőlForrás: Getty Images

Mint kiderült, az eljegyzésre már november elején sor került, csak a nyilvános bejelentéssel vártak néhány hetet. Azt is elárulták, hogy a romantikus pillanat egy teljesen hétköznapi szituációban történt, és az sem titok már, hogy mikor lesz az esküvő: egy hónappal azután, hogy Katalin világra hozza harmadik csemetéjét, vagyis 2018. májusában. Arról is szó esett, hogy vajon ők mikor szeretnének majd gyermeket vállalni Meghannal:

"Egyszerre csak egy mérföldkővel foglalkozunk, de természetesen, a közeljövőben szeretnénk majd családot is alapítani" - mondták az interjúban. Egy viselkedés elemző, Traci Brown azonban állítja, ennél jóval korábban számíthatunk gyermekáldásra. Amikor ugyanis elhangzott a kérdés, Meghan azonnal Harryre emelte a tekintetét, a haját birizgálta és olyan mozdulatot tett, amely egyértelműen az önnyugtatás jele. Vagyis a színésznő valamit nagyon titkolni szeretne - írta meg a DailyStar