Ismét lencsevégre kapták a fekete szemű gyermek szellemét: videó!

Forrás: Thinkstock -
videó szellem erdő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Különleges módon sikerült kapcsolatba lépni a fekete szemű kisgyerek szellemével, sőt, ezúttal videó is készült róla. 

A fekete szemű kislány szellemét több, mint 30 évig nem lehetett előcsalogatni, de 2014 óta különös aktivitást mutat. Most két szellemvadász, Dale Makin és Justin Cowell egy új tévésorozatot forgatnak, amelyben a fekete szemű kislány szellemével foglalkoznak komolyabban.

Elmondásuk szerint sokan úgy gondolják, hogy a kislány megjelenése olyan spirituális kapukat nyit meg, melyeken keresztül negatív szellemek érkezhetnek a földre, magukkal hozva mindenféle szerencsétlen eseményt. De ők ezt nem így gondolják, és igyekeznek reális talajon kezelni a vizsgálati eredményeket.

Két szellemvadász próbálja kivizsgálni a fekete szemű kislány szellemének történetét Forrás: Thinkstock

"Justin meg én különbözően fogjuk fel a kutatást. Más nyomokat tartunk fontosnak, de ami lényeges: mindig őszinték vagyunk magunkkal és egymással. Tehát ahol nincs semmi látnivaló, abba nem képzelünk bele nem létező nyomokat" - írta meg a DailyStar.

Íme egy 2015-ös felvétel, amelyen "jól látható" az indokolatlan fényjelenség a sötét erdőben. A két férfi vizsgálatait pedig majd jövő áprilisban láthatjuk a Paranormal Truth YouTube csatornáján.

Segélykiáltó üzenetre bukkantak egy számlán: fotó!http://www.life.hu/news/20171204-segelykialto-uzenetet-talaltak-egy-szamlan.htmlDöbbenetes üzenetre bukkantak egy internetes rendeléshez tartozó számlán. NewsOrigoA Teréz körúti robbantó egyszemélyes zárkát akarhttp://www.life.hu/news/20171204-a-terez-koruti-robbanto-egyszemelyes-zarkat-akar.htmlA Teréz körúti robbantással gyanúsított személy nincs jó állapotban az ügyvédje szerint: nem tudja elviselni a cellatársait. Panaszt is tettek ezért, P. László újra egyszemélyes zárkába szeretne kerülni. NewsOrigoEgyelőre folytatódik a borús, hideg téli időhttp://www.life.hu/news/20171204-egyelore-folytatodik-a-borus-hideg-teli-ido.htmlA következő napokban folytatódik a hideg, borús, csapadékos, téli idő, mínuszokkal. Csupán a hét második felében várható némi napsütés, helyenként akár 10 Celsius-fok körüli maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. NewsFotó: Hirling Bálint - OrigoKözúti balesetek történtek, fák dőltek ki Nógrád megyébenhttp://www.life.hu/news/20171202-kozuti-balesetek-tortentek-fak-doltek-ki-nograd-megyeben-idojaras.htmlAz intenzív havazás miatt kilenc balesethez riasztották a tűzoltókat Nógrád megyében csütörtökön. Az időjárás a vasúti közlekedést is nehezítette, főleg a megye déli és nyugati részén - tájékoztatta a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.News--Szuperholdat láthatsz vasárnap este http://www.life.hu/news/20171202-vasarnap-este-csodas-szuperhold-lesz-az-egen.htmlA szuperhold mágikus erejét sokan nagyra tartják, így ha van valamilyen teljesítetlen vágyad, akkor most érdemes kívánni. News--Furcsa változások történhetnek a Föld forgásának lassulása miatt http://www.life.hu/news/20171130-a-fold-forgasa-lelassul-ez-pedig-furcsa-kovetkezmenyeket-okozhat.htmlTöbb tudós is beszámolt az aggasztó hírekről: nyugtalanító jelenségek várhatóak a 2018-as évre. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.