Kiss László a lemondása óta először beszélt Hosszú Katinkáról és Tusupról

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt -
Kiss László Hosszú Katinka Shane Tusup
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tavaly tavasszal robbant ki a botrány Kiss László körül, ekkor derült ki a nyilvánosság számára is, hogy 1961-ben 21 éves korában csoportos nemi erőszakban vett részt, amiért börtönben is ült 21 hónapot. Az úszók egykori szövetségi kapitánya 2016 áprilisában mondott le posztjáról, azóta pedig először nyilatkozott hosszabban a most megjelent Sportsorsok című interjúkötetben.

Az mno.hu a kötetből idézte Kiss Lászlót. Az egykori úszóedző meglepőp dolgokat állít Hosszú Katinkáról és férfjéről, Shane-ről:
"Nincs az úszósportban olyan versenyző vagy edző, Hosszú Katinkát kivéve, aki ne hívott volna fel. Az ő viselkedése velem szemben teljességgel érthetetlen. Különösen, amikor az apukája is felhívott, és azt mondta, hogy Katinka szeret engem. Hát mi lenne, ha nem szeretne?"

Hosszú Katinka és Kiss László Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Kiss utal arra is, hogy Katinka és közte pont Shane miatt mérgesedett el a viszony, szerinte az úszónő férjét bosszantja, hogy Kiss Lászlónak több érme van, mint neki. Az egykori szövetségi kapitány korábban többször segítette Tusupot, aki elfodult tőle a botrány kirobbanásakor:
"A Komjádi-uszodában a hátúszótechnikáját javítgattam. Akkor Katinka megpuszilt, Shane megölelt, három héttel később pedig nem akartak szóba állni velem. Illetve Katinka akkor elindult felém, de Shane Tusup azt mondta: No! És akkor ő hátat fordított."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.