Milliókat kap vigaszdíjként Mariah Carey az expasijától

Forrás: Alberto E. Rodriguez / Getty Images North America / AFP -
Mariah Carey eljegyzési gyűrű szakítás milliárdos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeptemberben szakított vőlegényével Mariah Carey, most úgy tűnik, annak ellenére, hogy nem lett házasság a kapcsolatból, az énekesnő mégis tovább gyarapíthatta vagyonát.

Nem tudni pontosan, mi volt az oka Mariah Carey és a milliárdos James Packer szakításának, többen tudni vélik, hogy a férfinak elege lett az énekesnő költekezéséből, ráadásul nagyon féltékeny volt az egyik háttértáncosra is -mint kiderült, jogosan. Az azonban biztos, hogy a szépség így is jól járt anyagilag, hiszen egy korábbi megállapodás miatt (egyfajta vigaszdíjként) most egy nagyobb összeg üti a markát. A People magazin szerint ez akár az 5-10 millió dollárt is elérheti.

Ráadásul úgy tűnik, Mariah Carey az eljegyzési gyűrűjétől sem szeretne megszabadulni, két hónappal a szakítás után még mindig hordja a hatalmas, 10 millió dollárt érő gyémántékszerét.

Mariah Carey jól járt a szakítással Forrás: Alberto E. Rodriguez / Getty Images North America / AFP
Tündéri: 6 hónapos kislányával fotózták Bárdosi Ildikót - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171205-tunderi-6-honapos-kislanyaval-fotoztak-bardosi-ildikot-foto.htmlImmár hat hónapos Bárdosi Sándor és Ildikó kisebbik gyermeke, Maja, akit az édesanyja most meg is mutatott a nagyvilágnak. TV + Sztárok--Kigyúrt szépfiú lett az elhízott tinédzserből: elképesztő fotókhttp://www.life.hu/drlife/20171205-kigyurt-szepfiu-lett-az-elhizott-tinedzserbol-elkepeszto-fotok.html71 kilótól szabadult meg és alaposan kigyúrta magát Sam Rouen, akit 9 éve egy angol showműsorban ismert meg a világ. Dr. LifeOrigoNagy a boldogság: megszületett az Agymenők sztárjának gyermekehttp://www.life.hu/sztarok/20171205-nagy-a-boldogsag-megszuletett-az-agymenok-sztarjanak-gyermeke.htmlMegszületett az Agymenők szőke sztárjának, Melissa Rauchnak az első gyermeke. A kislány a Sadie nevet kapta. TV + Sztárok--Komoly büntetés várhat Alekoszra és lövöldöző barátnőjérehttp://www.life.hu/sztarok/20171205-komoly-buntetes-varhat-alekoszra-es-baratnojere.htmlAlekosz barátnője egy buliban pisztollyal lövöldözött, az esetről pedig videó is készült. Az egykori villalakó szerint nincs ebben semmi kivetnivaló, ám valószínűleg a párnak felelnie kell majd a tettéért. TV + SztárokOrigoHatalmas dekoltázst villantott a fitneszmodell, Irina Kernhttp://www.life.hu/trend/20171205-hatalmas-dekoltazst-villantott-a-fitneszmodell-irina-kern.htmlImmár több mint 600 ezer követője van Instagramon Irina Kern fitneszmodellnek. Mi a titka? Képeit elnézve valószínűleg nem csak életmódja miatt rajonganak érte olyan sokan... TrendOrigoAggasztó állapotban van Phil Collins, csoda, hogy megtartotta koncertjéthttp://www.life.hu/drlife/20171205-aggaszto-allapotban-van-phil-collins.htmlNincs túl jól Phil Collins - legalábbis erről tanúskodnak az énekesről készült legfrissebb felvételek. Ennek ellenére a koncertjeit továbbra sem mondta le. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.