Nem csak Follinus Annát zaklathatta Lőkös Margit és Kárpáti Kamil: újabb áldozatok jelentkeztek

szexuális abúzus metoo Follinus Anna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Follinus Anna Gérecz Attila- és Junior Prima-díjas költő néhány nappal ezelőtt úgy döntött, nem hallgat tovább. Elmondta, négy éven át zaklatta őt egy kiadót vezető házaspár, akik nevét nem árulta el. Hogy kikről van szó, persze nem volt nehéz kikövetkeztetni, a szóban forgó Kárpáti Kamil és Lőkös Margit kiadójuk honlapján nyilatkozatban cáfol. Azóta azonban többen csatlakozta Annához, állítják, az idős költő és felesége hozzájuk is közeledett. 

Follinus Anna nagy port kavart vallomása után az ATV Híradójában szólalt meg egy neve elhallgatását kérő érintett, aki szintén költő, így került kapcsolatba Kárpátiékkel. Elmondása szerint a házaspár érzékeny, sérülékeny, kiszolgáltatott gyerekeket gyűjtött maga köré, olyanokat, akiknek családi háttere rossz volt, velük pedig aztán a szexualitásról egy olyan irodában kezdett el beszélgetni a házaspár férfi tagja, aminek a falain pornográf képek voltak.

A Dróton pedig Hajdrák Tímea fotóművész mondta el saját történetét: őt is 16-17 éves korában környékezte meg a házaspár. A gyermekeknek szóló Gorgó Irodalmi Színpadot Lőkös Margit vitte, férje és ő itt szemelte ki maguknak Tímeát. Egy alkalommal aztán Kárpáti Kamil felhívta a lányt a lakásukra. „Akkor mondta meg, hogy barátság férfi és nő között nem létezik, és hogy szexet vár tőlem. Nemet mondtam" - nyilatkozta.

Lőkös Margit és Kárpáti Kamil nyilatkozata

Férjemmel 48 évet éltünk boldog szerelemben, házasságban.
Azon kevesek, akik valóban ismernek bennünket és a férjem művészetét (az élete legvégén járó író mindent megírt a verseiben, regényeiben), azok pontosan tudják, hogy a vádak hamisak! Visszautasítjuk minden állítását! Az aljasság olyan fokú, előre kiszámított, hogy a férjem politikai börtönökkel terhelt, hosszú életében eddig átélt minden kegyetlen gonoszság és borzalom eltörpült emellett.
Azon sokak, akik semmit nem tudnak vagy „valamit eltorzítva tudni „tudni vélnek" rólunk, bármit elhihetnek a rágalmakból, akármit mondunk. „Sorrendbe állított, leleplező" interjúkat olvasva, olyan tömegpszichózisban élünk, amely a jogállamiság maradékait is fölemészti.
Mindezekre azt mondjuk: NEM! ELÉG VOLT!
Lőkös Margit és Kárpáti Kamil
És a második:
Külön szót kell ejtenünk a Stádium Kiadót ért vádakról. Az itt folyó munka szakmai hitelének a megkérdőjelezése nemcsak feleségemet és engem, hanem valamennyi nálunk publikáló írónk, költőnk munkásságának minőségét érinti. A Stádium Kiadónál a megjelenés mindig szerzőink tehetségén, kemény, kitartó munkáján, s az asztalra letett kéziratok minőségén múlott. Megjelenésüket semmilyen más tényező soha nem befolyásolta. Így Follinus Anna köteteinek megjelentetését is költői tehetsége tette lehetővé.
A fentieket szerzőink kérésére tesszük közzé.
Zuhanyzás közben leste meg Kabát Peti Tóth Andithttp://www.life.hu/sztarok/20171202-zuhanyzas-kozben-leste-meg-kabat-peti-toth-andi.htmlPintér Tibor után Kabát Peti is szemet vetett Tóth Andira a dzsungelben. TV + SztárokOrigoEzt tanácsolja Jáksó László a karácsonyi készülődéshezhttp://www.life.hu/karacsony/uzenet/20171202-ezt-tanacsolja-jakso-laszlo-a-karacsonyi-keszulodeshez-szervezni-kell.htmlJáksó László a Life.hu-nak arról beszélt, régebben az utolsó percben készült a karácsonyra, de ma már másképp csinálja ÜzenetRTLKLUBJanza Kata szerelme, Pesák Ádám anyját alakítja az Operettszínház színpadánhttp://www.life.hu/kult/20171202-janza-kata-szerelme-pesak-adam-anyjat-alakitja-az-operettszinhaz-szinpadan.htmlA szerelmespár tagjai Janza Kata és Pesák Ádám Budapesti Operettszínház új bemutatójában anyát és fiát játsszák majd. Állítják, nem lesz könnyű ezt a "megváltozott viszonyt" eljátszani, de profin állnak a munkához. Kult--Radics Gigi nehezen választ karácsonyi ajándékothttp://www.life.hu/karacsony/uzenet/20171202-radics-gigi-nehezen-valaszt-karacsonyi-ajandekot-szeretteinek.htmlAz X-Faktor mentora a Life.hu-nak elárulta, nehezen választ ajándékot szeretteinek, hiszen mindenük megvan. Gigi azt is elmondta, ez lesz az első karácsony, amikor a nagymamája és a keresztapja már nem lehet velük. ÜzenetOrigoLukács Mikike és Cicciolina nem mindennapi fotózáson vehetett részt a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorbanhttp://www.life.hu/sztarok/20171202-lukacs-mikike-es-cicciolina-fotozason-vehetett-reszt-a-celeb-vagyok-ments-ki-innen-musorban.htmlMost kiderül, hogy töltik az idejüjet a Celeb vagyok, ments ki innen! játékosai, ha éppen nem a félelmeikkel kell szembenézniük. TV + Sztárok--Schell Judit próbával készül a karácsonyrahttp://www.life.hu/karacsony/uzenet/20171202-schell-judit-probaval-keszul-a-karacsonyra-alomutazo.htmlSchell Judit a Life.hu-nak elmondta, idén leginkább munkával-próbafolyamattal telik a karácsonyi időszak számára. Hozzátette, azért is mindent meg tesz, hogy az elfoglaltságai ellenére meghitten töltse az ünnepet. ÜzenetFotó: Szabó Gábor - Origo



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.