Havas Henriket Molnár Anikó és Baukó Éva is zaklatással vádolta meg. A népszerű tévés sorsa az ATV-nél is megkérdőjeleződött emiatt, hamarosan döntenek róla, maradhat-e.

Először Baukó ÉvamajdMolnár Anikó is azzal vádolta meg Havas Henriket, hogy a múltban zaklatta őket. 

Anikó azt mesélte, hogy a tanár úr fogdosta őt és az ölébe akarta tenni a kezét:

"Egyszer csak azt éreztem, hogy megragadja a karomat és átrakja az ölébe"

Baukó Éva pedig azt állítja, Havas megzsarolta őt, hogy ha nem fekszik le vele, ellehetetleníti médiás karrierjét. Éva elmondta, hogy ő 8 évvel ezelőtt, amikor az eset történt ezt nyilvánosságra hozta, ám akkor senki sem foglalkozott vele.

Havas Henrik sorsáról hétfőn döntenek az ATV-benForrás: Fem3

A hírek természetesen az ATV vezérigazgatójához is eljutottak, aki reagált is a történtekre.

"Hétfőn a vezetőséggel a sajtóban megjelent cikkeket átnézzük, és néhány napon belül döntünk a hogyan továbbról. Nyilván új hírek jelentek meg a sajtóban, ezekről még nem tudtunk beszélni. Még egyszer azt tudom mondani, amit korábban is mondtam, és ebben következetesek leszünk: amennyiben beigazolódik bármelyik kollégánkról is - és most általánosságban beszélek - hogy egy szexuális zaklató, és ez egyértelműen bizonyítást nyer, akkor azt nem tűrjük meg az ATV-ben. Mi magunk megvizsgáljuk, és az alapján döntünk. Arról, hogy ebben a konkrét esetben lefolytatunk bármilyen vizsgálatot, a vezetőség meghallgatása után döntök. Most hétvége van, mindenki a családjával van" - mondta Németh Szilárd az Origónak.

Arra vonatkozóan, hogy Havas a facebook oldalán az mondta, hogy a csatornája támogatja őt, a következőket nyilatkozta:

„Havas Henrik ezt a nyilatkozatát nem egyeztette az ATV-vel, az említett telefonbeszélgetés arról szólt, hogy én elmondtam neki, hogy mit fogok nyilatkozni a sajtóban. Erre ő úgy emlékszik, hogy támogató közleményt adunk ki."