Döbbenetes dolgokat jósol Nostradamus a 2018-as évre

Forrás: Wikipédia -
2018 jóslat előrejelzés Nostradamus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő jóslatokkal kell szembenéznünk az idei évben. Ha csak fele igaz, már az is borzasztó....

Rengetegen hiszik el még ma is az 1566-ban elhunyt Nostradamus szavait, mert úgy vélik, hogy az elmúlt századokra vonatkozó jóslatai ( Napóleon vagy Hitler cselekedetei, 911, stb. ) sorra megvalósultak.

Most pedig az is kiderült, mik voltak Nostradamus feljegyzései 2018-ra: állítása szerint idén feltámadnak a hallottak, amit egyfajta zombitámadásnak is lehet értelmezni, de lehet szó egy mindent elsöprő járványról is.

Ezekre lehet számítani Nostradamus jóslatai szerint Forrás: Wikipédia

Mások szerint azonban átvitt értelemben kell ezt értelmezni, vagyis nem konkrétan a halottak fognak feltámadni, hanem "csak" simán rájönnek a tudósok, hogy miként lehet feltámasztani a halottakat. És mivel Nostradamus szerint jelentős fejlődés várható 2018-ban az orvostudomány terén, ezért erre nagy esélyt látnak a hívők.

A jóslatok szerint a jelentősen felerősödő negatív energiák hatására akár a harmadik világháború is kitörhet, mert az USA és Oroszország egymásnak feszül majd. Ám azt is elmondják, hogy az 1500-as években született leírásokat könnyen lehet félreértelmezni, esetleg szándékosan eltérően fordítani az eredeti jelentésétől. - írta meg a Blikk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.