A családokat és barátokat is megrendítette a hír, hogy Cs. Norbert hidegvérrel meggyilkolt két embert, majd magával is végzett. Kiderült, hogy előtte ráadásul nyugodtan megvacsorázott, csak aztán rontott rá egykori barátnőjére. 

Senki nem gondolta a rákoskeresztúri gyilkosról, hogy képes ilyesmire: szorgalmas, egyenes jellemű embernek írták le az ismerősei, ám ő mégis tönkretette több család életét. A férfi ugyanis rárontott a volt barátnőjére, és annak új barátjára: a férfit a házban lőtte le, a nőt menekülés közben ölte meg, mindezt a 2 és fél éves kislánya előtt. Mindezek után magával is végzett a férfi.

Magával is végzett a rákoskeresztúri gyilkosForrás: Thinkstock

Nem tudni, mikor vagy miért pattanhatott el nála a húr, nagybátyja ugyanis arról beszélt a Borsnak, hogy előtte még nála vacsorázott a férfi. Este hétkor még otthon vacsorázott és beszélgetett, nem látszott rajta sem harag, sem idegesség. A barátai szerint talán újra összeveszhettek Viviennel, úgy gondolják, ez okozhatta a tragédiát. "Talán újra összevesztek, és Norbi már nem tudta elviselni, hogy újra másvalakivel látta. Hirtelen elpattanhatott benne valami, de elképzelni sem tudjuk, hol szerzett fegyvert" - mondta a barát a Borsnak. Azt azonban, hogy honnan szerzett Norbi fegyvert, senki nem tudja.