vészjelzés Novozánszki Fanni VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Fanni a Duna-part melletti luxus lakóparkban fogadta a vendégeit, de nem ő volt az egyetlen escortlány a házban. Kolléganője szerint ez is okozhatta a lány vesztét: érdekes elméletről számolt be. 

VV Fanni holtteste még mindig nem került elő, de a rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi. Feltételezett gyilkosa előzetes letartóztatásban van, de a gyilkosságot tagadja. Egyelőre tehát nem tudjuk, pontosan mi is történt Novozánszki Fannival, de kolléganője tudni véli, hogyan lehetett volna elkerülni a tragédiát: érdekes részletről számolt be a lány.

VV Fanni talán még ma is élhetne

Abban a Duna-parti lakásban, ahol Fanni is fogadta a vendégeit, több escortlány is dolgozott. A lakópark biztonsági rendszere tartalmazott egy vészhívót, mely minden lakásban volt, méghozzá a kaputelefonon, de a lányok túlságosan sokszor használták ezt a lehetőséget, amikor problémájuk adódott egy-egy vendéggel.

Az a baj, hogy sok lány a portaszolgálatot úgy használta, mintha az a rendőrség lenne. Ha probléma adódott egy vendéggel, rögtön a portaszolgálatot hívták:

Borsnak

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.