Benkő László óriási örömhírt közölt a Mokka stúdiójában: legyőzte a rákot. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, tavaly júniusban daganatos megbetegedést diagnosztizáltak Benkő Lászlónál. A zenész azonban nem keseredett el, hanem a tettek mezejére lépett és már július elején megkezdte a kemoterápiás kezelést. 

Benkő László és a családja fellélegezhet: legyőzte a rákot a zenészFotó: Bielik István - Origo

Természetesen eközben is nagyban koncertezett, ugyanis véleménye szerint az ő élete akkor érne véget, ha elvennék tőle a zenélés lehetőségét. Persze időnként nyalogatta a sebeit, hiszen a kemoterápia olyan kellemetlen mellékhatásokkal jár, amelyeket Benkő még az ellenségeinek sem kívánna. 

Szerencsére azonban sikerrel járt, és a kemoterápiát követően kés alá fekhetett, ami meghozta számára a gyógyulást. Azóta kirobbanó formában van, és már sokkal vidámabban tud beszélni a megpróbáltatásokról, hiszen már kijelenthető, hogy legyőzte a rákot.