9 éve találkozott először Király Viktor és a kedvese, Anita

Forrás: TV2 -
párkapcsolat szerelem Virág Anita Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Király Viktor és Anita nem most találakoztak először. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, tavaly ősszel mutatta be új szerelmét Király Viktor, akivel azóta is teljes boldogásgban élnek. A kozmetikusnak tanuló fiatal nő azonnal elrabolta az énekes szívét, aki éppen egy pasis estét tartott a barátaival, mikor megpillantotta a gyönyörű lányt. Nem sokat tétovázott, azonnal odalépett hozzá és randira hívta.

"Amikor Anitát megpillantottam, éreztem, nem engedhetem el úgy, hogy meg ne szólítsam. Pár szót tudtunk csak váltani, mert rohannia kellett haza." - emlékszik vissza a zenész.

Király Viktor nagyon boldog a kedvesével Forrás: TV2

Most azonban kiderült, hogy a szerelmesek már korábban is összefutottak egymással: 9 évvel ezelőtt egy buliban találkoztak, ahol a rajongók egymást lökdösve próbáltak autogramot kérni Viktortól, de Anita inkább kivárta, míg eloszlik a hatalmas tömeg.

Viktor azt is elárulta, hogy Anita mellett nagyon jó dolga van. A fiatal lány lesi minden kívánságát, és gondoskodik a sztárról: finom reggelivel és terített asztallal ébreszti reggelente:

"Szeret rólam gondoskodni, amiért nagyon hálás vagyok neki." - írta meg a BEST Magazin.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.