A nyílt vízbe csúszott egy magyar férfi Írországban: meghalt

Forrás: Shutterstock -
halál Írország tenger baleset fényképezés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tragikus baleset okozta egy fiatal magyar férfi halálát. Még csak most kezdte el a külföldi életét a párjával Írországban. 

A hírek szerint a 30 éves férfi nemrég költözött Galwaybe a párjával. Szombaton elhatározták, hogy ellátogatnak egy 140 km-re fekvő településhez, Kilkee-be. Ott ugyanis csodálatos panorámában gyönyörködhetnek a kirándulók.

A fiatal férfi szorgosan készítette a fényképeket, de sajnos letért a kijelölt útról, ami rendkívül veszélyes lépés volt.

Fotózás közben csúszott a nyílt vízbe egy magyar férfi Írországban (képünk illusztráció) Forrás: Shutterstock

"Ez az egyik leggyönyörűbb része az országnak, de az Atlanti-óceán itt mutatja meg igazán az erejét, és emiatt nagyon veszélyes is. Nem tanácsos elhagyni a kijelölt sétautakat" - mondta egy helyi lakos.

Az áldozat pedig ezt tette, lemászott a Creeragh csúcs aljához, hogy még közelebbi képeket készíthessen, ám ekkor egy hatalmas hullám magával sodorta, és belezuhant a vízbe. A kedvese azonnal értesítette a mentőket, akik kórházba szállították a férfit.

"A shannoni egységünket délután 15:30-kor riasztották. A rendőrséggel és önkéntesekkel együtt kezdtük meg a bajba jutott férfi felkutatását. A mentőhelikopter legénysége hamar észrevette a tengerben sodródó férfit, a feldélzetre emeltük, majd a limericki Egyetemi Kórházba szállítottuk." - de hiába a gyors segítség, a férfi az intézményben életét vesztette, írta meg a Blikk.

Leszakadt Kolumbiában egy híd, 10 ember életét vesztette: fotók! http://www.life.hu/news/20180116-10-ember-eletet-vesztette-kolumbiaban-egy-leszakadt-hid-miatt.htmlElképesztő baleset történt tegnap Kolumbiában: leszakadt egy építés alatt álló híd, több munkás is életét vesztette. News--Pásztói csecsemőgyilkosság: életfogytiglant is kaphat az anya (18+)http://www.life.hu/news/20180116-pasztoi-csecsemogyilkossag-nincs-meg-a-kicsi-teste.htmlSzörnyűséges csecsemőgyilkosság történt Pásztón: az anya titokban hozta világra gyermekét, akinek később a fejét találta meg egy kutya, de a teste azóta sem került elő. Az anya azt állítja, hogy ő nem ölte meg, csak magára hagyta a gyermeket. NewsThinkstockHazaengedik Fanni gyilkosát, W. Dávidothttp://www.life.hu/news/20180116-hazaengedik-fanni-gyilkosat-w-davidot.htmlElőzetes letartóztatás helyett kiengedték azt a 17 éves fiút, aki nem tudta feldolgozni a szakítást és elvágta barátnője torkát. NewsThinkstockCatherine Deneuve bocsánatot kérthttp://www.life.hu/news/20180115-catherine-deneuve-bocsanatot-kert.htmlBocsánatot kért a szexuális zaklatások áldozataitól Catherine Deneuve, miután a francia sajtóban és a közösségi médiában is számos kritikát kapott, amiért egy nyílt levél aláírói között szerepelt, akik szerint a zaklatási ügyek elleni kampány túl messzire ment.News--Házi őrizetbe került a rákoskeresztúri lány gyilkosa http://www.life.hu/news/20180115-hazi-orizetet-kapott-w-david-a-rakoskereszturi-lany-gyilkosa.htmlS. Fanni gyilkosának ügyében döntés született: házi őrizetet kapott az előzetes letartóztatás helyett. NewsThinkstockNem várhatóak komoly fagyok a hétenhttp://www.life.hu/news/20180115-nem-varhatoak-komoly-fagyok-a-heten-idojaras.htmlA szokatlanul enyhe napok után hazánkban is beköszöntött az igazi tél. De vajon meddig fog tartani és számíthatunk-e kemény fagyokra a héten? News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.