A fiatalok nagy része arra számít, hogy nem kap majd nyugdíjat

Forrás: BSIP/B. BOISSONNET / BSIP/B. Boissonnet -
fiatalok nyugdíj felmérés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár fontosnak tartják a spórolást, a 30 éves korosztály nagy része még hozzá sem kezdett ahhoz, hogy félretegyen a nyugdíjas éveire – derült ki egy friss felmérésből.

A 30-as éveikben járó fiatalok 78 százaléka úgy véli, semmilyen állami nyugdíjat nem fog kapni – írja egy friss felmérés alapján a Blikk. Hasonlóan gondolkodnak az idősebbek is, az 50-esek 45 százaléka szerint mire elérik a nyugdíjkorhatárt, az állami nyugdíjrendszer teljesen összeomlik. Nagy részük úgy sejti, emiatt nyugdíjasként is dolgozniuk kell, ha el akarják tartani magukat.

Bár tudják, hogy el kellene kezdeniük spórolni, 43 éves koruk előtt mégsem tesznek félre a fiatalok a nyugdíjas éveikre.

A kutatásból kiderült, a válaszadók szerint legalább havi 151 ezer forint nyugdíjra lenne szükségük a megélhetéshez. Ez azonban az ország különböző részein eltérő, a keleti megyékben ezt az összeget 142 ezer forintra becsülik, míg a fővárosban 161 ezerre teszik.

A fiatalok úgy vélik, egyáltalán nem számíthatnak nyugdíjra Forrás: BSIP/B. BOISSONNET / BSIP/B. Boissonnet
Akkor és most: 20 éve mutatták be a Bűbájos boszorkákathttp://www.life.hu/sztarok/20180112--20-eve-mutattak-be-a-bubajos-boszorkakat.htmlKereken 20 éve annak, hogy 1998-ban bemutatták a Bűbájos boszorkák sorozatot. 178 részt és nyolc évadot élt meg a „családbarát” varázslótörténet. Nézzük, mi történt a szereplőkkel az elmúlt 20 évben! TV + Sztárok--Chris Hemsworth-re fáj a foga Angeline Jolie-nakhttp://www.life.hu/sztarok/20180205-chris-hemsworthre-faj-a-foga-angeline-jolienak.htmlA hírek szerint a házas Chris Hemsworth-t szemelte ki magának Brad Pitt volt felesége, Angelina Jolie. A két színész már a Golden Globe-díjátadón is egymás mellett ült. TV + Sztárok--Kim Cattrall testvére meghalthttp://www.life.hu/sztarok/20180205-meghalt-kim-cattrall-testvere.htmlNéhány napja Kim Cattrall eltűnt testvére miatt kért segítséget rajongóitól közösségi oldalain, később azonban már csak a fájdalmas tragédiáról tudott beszámolni a színésznő: a testvérét holtan találták. TV + SztárokOrigoEdit asszonynak nem tetszett a Jimmy életéből készült musicalhttp://www.life.hu/sztarok/20180205-edit-asszonynak-nem-tetszett-a-jimmy-eletebol-keszult-musical.htmlZámbó Jimmy életéből musical készült Pintér Tibor irányítása alatt és főszereplésével. A botrányokkal övezett színdarab ősbemutatóját már megtartották, de Edit asszony nem volt elragadtatva. TV + Sztárok--Vastag Tamás és Varga Szabolcs párosa nyerte a Sztárban sztár+1 kicsi második szériájáthttp://www.life.hu/sztarok/20180204-nyerte-a-sztarban-sztar-1-kicsi-masodik-szeriajat-video.html10 héttel ezelőtt indult el a Sztárban sztár+1 kicsi második szériája, elképesztően tehetséges gyerekekkel és sztár társaikkal. A vasárnapi döntőben kiderült, ki nyerte a műsort. TV + Sztárok--Tilla elárulta: a szex kapcsolja kihttp://www.life.hu/sztarok/20180204-tilla-elarulta-a-szex-kapcsolja-ki.htmlTilla őszintén mesélt arról, mivel vezeti le a feszültséget...TV + SztárokFotó: Polyák Attila - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.