Elsőfokú riasztás, hó, szél, eső is várható a hét második felében

meteorológia havazás vihar időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Első fokú riasztás lesz érvényben csütörtökön, egyes területeken esőre, máshol hóra kell számítani a hét második felében.

A Dunától keletre várható leginkább csapadék csütörtökön, a Dunántúlon és a hegyekben élők inkább hóra számítsanak. Késő délutántól nyugaton már felszakadozik a felhőzet, a Dunántúlon feltámad az északnyugati szél. Hajnalban -1, +4, napközben 0-7 fok lesz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Zala megyére havazás, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyékre pedig ónos eső miatt adott ki elsőfokú riasztást.

Ónos eső és havazás miatt is adtak ki riasztást. Forrás: Origo

Akik pénteken kelnének útra, azok számítsanak rá, hogy észak-keleten még kialakulhat kisebb havazás, máshol változóan felhős vagy éppen napos idő lesz a mérvadó. A légnyomás mérsékelt lesz, hajnalban -7, +1, délután 1-7 fokot mérhetünk.

A gyermekorvos kérdezte halálos beteg pácienseit, miért érdemes élnihttp://www.life.hu/news/20180207-a-gyermekorvos-kerdezte-halalos-beteg-pacienseit-miert-erdemes-elni.htmlDr. Alaistar McAlphine, a dél-afrikai Fokváros egyik kórházának orvosa megkérdezte kis pácienseit arról, miért szeretnek élni, a válaszokat pedig Twitter oldalán tette közzé. Íme egy kis válogatás, amelyben mindenki találhat olyat, amit hazavihet magával. NewsOrigoA sűrű hóesés miatt korlátozásokat vezetnek be a közlekedésbenhttp://www.life.hu/news/20180207-suru-hoeses-miatt-korlatozasokat-vezetnek-be-a-kozlekedesben.htmlSűrű hóréteg lepte el az ország nagy részét, a csúszós utak miatt korlátozásokat vezettek be a határon, de nem csak azoknak kell figyelniük, akik átkelnének: a hazai utakon közlekedőknek is óvatosnak kell lenniük. News--Belátni Torgyán József megrongálódott sírjábahttp://www.life.hu/news/20180207-be-lehet-latni-torgyan-jozsef-megrongalodott-sirjaba.htmlA viharban kidőlt fák megrongálták Torgyán József sírját: annyira betört a nyughely, hogy be lehet látni. News--Borús, esős idő várhatóhttp://www.life.hu/news/20180207-borus-esos-ido-varhato-idojaras.htmlKevesen kívánkoznak ki a héten a természetbe. NewsFotó: Polyák Attila - OrigoA 2018-as pornótrendek között a nők és a vérfertőzés is nagyobb teret kapnakhttp://www.life.hu/news/20180206-a-2018-as-pornotrendek-kozott-a-nok-es-a-verfertozes-is-nagyobb-teret-kapnak.htmlBúcsút mondhatunk a vízvezeték-szerelős felnőttfilmeknek, inkább az igényesebb, szinte már hollywoodi minőségre törekvő alkotások lesznek a 2018-as év trendjei. News--Sötétebb éjszakákat és negatív gondolatokat tartogat a februári Fekete Holdhttp://www.life.hu/news/20180206-sotetebb-ejszakakat-es-negativ-gondolatokat-tartogat-a-februari-fekete-hold.htmlSzorongásaink és negatív érzelmeink erősödhetnek fel februárban egy kétévente előforduló csillagászati jelenség miatt. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.