Állítják: Gyurta Dániel szakított Cserpes Laurával

Forrás: Instagram/cserpeslaura -
Cserpes Laura Gyurta Dániel szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyurta Dani és Cserpes Laura kapcsolata másfél év után ment tönkre, de egyelőre egyikük sem nyilatkozott a szakításról. A jelek azonban arra utalnak, hogy Gyurta Dani volt az, aki véget vetett a románcnak. 

Gyurta Dániel és Cserpes Laura kapcsolata másfél év után ért véget, de még egyik fél sem nyilatkozott a szakításról. Csupán a pár egyik ismerőse erősítette meg a hírt, amit sem Laura sem Dani nem tagadott. Részletek azonban nem derültek ki arról, hogy mi is vezetett a kapcsolat végéhez, csak annyi derült ki, hogy egy ideje már voltak problémáik, amin a sok munka sem segített.

Amikor még minden rendben volt Forrás: Instagram/cserpeslaura

Mindketten hallgatásba burkolóztak, de a Bors szerint egyértelmű, hogy Laurának fáj jobban a szakítás, hiszen az ő közösségi oldalát lepték el szomorú fotók, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nem ő volt az, aki véget vetett a románcnak. Ezt mondta legalábbis a lapnak nyilatkozó szakértő. "Egy párkapcsolatban valamelyik fél mindig jobban szeret, mint a másik. Ha szakításra kerül a sor, ő nagyobbat is sérül. Ez a gyász és az elköszönés folyamata is lehet, de az is, hogy reménykedik a folytatásban, és még nem sikerült elfogadnia a tényt: valami véget ért. Ez megérintheti a fiút, ha nem volt elég biztos a döntésében, de az is lehet, hogy idegesíti, vagy abszolút helyén kezeli a dolgot" - mondta Gelsei Bernadett párkapcsolati specialista.

Hosszú Katinka egyre aktívabb a közösségi médiában, míg férje rejtőzködikhttp://www.life.hu/sztarok/20180207-hosszu-katinka-egyre-aktivabb-a-kozossegi-mediaban-mig-ferje-rejtozkodik.htmlShane Tusup egyáltalán nem, míg Hosszú Katinka egyre aktívabb a közösségi médiában. Ez lehet a végleges elengedés jele Katinka részéről? TV + SztárokFotó: Polyák Attila - Origo70 évesen térne vissza a képernyőre Rózsa Györgyhttp://www.life.hu/sztarok/20180207-70-evesen-terne-vissza-a-kepernyore-rozsa-gyorgy-musorvezeto.htmlÉpp legújabb könyvén dolgozik Rózsa György, aki nem titkolja, hogy szívesen visszatérne a tévéképernyőre. TV + Sztárok--Dér Heni abszolút bűnnek tartja a szeretőségethttp://www.life.hu/sztarok/20180207-der-heni-abszolut-bunnek-tartja-a-szeretoseget-micsoda-nok.htmlBűnnek tartja a szeretőséget Déri Heni. Ezt a véleményét Várkonyi Andrea műsorában osztotta meg a nőzőkkel. TV + Sztárok--Így gyászolják kollégái a balesetben elhunyt Kiss József színészt, az Argo Tysonjáthttp://www.life.hu/sztarok/20180207-igy-gyaszoljak-kollegai-a-balesetben-elhunyt-kiss-jozsef-szineszt.htmlKiss József színész - akit leginkább az Argo Tysonjaként ismerhetünk - távozott az élők sorából, kollégái és barátai fájó szívvel, megrendülve búcsúztak tőle: egy véletlen baleset okozta a tragédiát, míndenkit megdöbbentett az 51 éves férfi halálhíre. TV + Sztárok--Marsi Anikó a jövőjéről és a Tényekről nyilatkozotthttp://www.life.hu/sztarok/20180207-marsi-aniko-a-jovojerol-es-a-tenyekrol-beszelt.htmlNemsokára két éve, hogy Marsi Anikó több mint 8 év kihagyás után visszatért a képernyőre: a TV2 műsorvezetője lett. Most elárulta, mik a tervei a jövőre nézve, és, hogy miként érzi magát a csatornánál. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoTolvai Reni-ügy: Frenreisz Károly Schell Judit mellé állthttp://www.life.hu/sztarok/20180207-tolvai-reni-ugy-frenreisz-karoly-schell-judit-melle-allt.htmlAhogy megírtuk, Schell Judit krtikája megbántotta A Dalban Tolvai Renit. Az énekesnő első posztja a témában sokaknál kiverte a biztosítékot, aztán elnézést kért, és magyarázta, hogy mi történt. Most azonban a bocsánatkérésén zúgolódnak. A dalverseny zsűrilegendája, Frenreisz Károly is megszólalt, elmondta, sajnálja, hogy idáig fajult egy őszinte kritika. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.