Sebi és Attila 15 millió forint helyett semmit nem vitt haza A Piramisból: videó

TV2 Stohl András Kvízjáték játék A Piramis kvíz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sebi és Attila sorsa az utolsó pillanatban dőlt el a TV2 A Piramis című játékában, ugyanis 15 millió forint helyett semmit nem vittek haza. 

Drámai pillanatoknak lehettek tanui a nézők hétfő este, hiszen a TV2 A Piramis című játékában Sebi és Attila a 3. forduló után 15 millió 180 ezer forintot gyűjtöttek össze.

Attila itt már örvendezni kezdett, hiszen úgy gondolta, innen már mindenképpen pénzzel térhetnek haza, a műsorvezető, Stohl András azonban emlékeztette, hogy itt még nincs vége a játéknak. Következett még ugyanis a mindent eldöntő labda, amellyel duplázhatták, felezhették és nullázhatták is a pénzüket. Sajnos a két férfi labája a nullázó rekeszbe esett, így egy fillér nélkül távoztak a játékból. Pedig a két szimpatikus fiatalember még nevet is adott a piramisnak: Piramisinek becézték.

"Nem vagy többé a barátom" - nézzett a piramisra és a nullázórekeszbe esett labdára Attila.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.