Először találkozik a lánya megölésével vádolt K. Bálinttal M. Vivien édesanyja

Forrás: Facebook/Eltűnt Emberekért -
gyilkosság K. Bálint M. Vivien
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hétfőn bíróság elé áll a halálra szúrt kakucsi lány, M. Vivien édesanyja, hogy tanúként hallgassák meg a gyilkosság ügyében, és egyben ez lehet az első alkalom a tragédia óta, hogy találkozik a vádlott K. Bálinttal.  

K. Bálintról az csak nem sokkal az idén januárban kezdődött per előtt derült ki, hogy a fiú olyan videókat töltött le iPad készülékére, melyeken fedetlen hasú fiatal nőket kínoztak és öltek meg hosszú pengjű késekkel, több szúrást és vágást ejtve főként a hasukon. Az ügyészség szerint "a vádlottban kialakult a szándék, hogy kipróbálja a videó felvételen látottakat" - írja a Bors.

2016. márciusában az akkor 20 éves K. Bálint a Népligetnél felvette a fővárosban bulizó M. Vivient, akivel korábban egy általános iskolába járt. Kakucs környékére érve az autóban a fiú elővette kését és összeszurkálta a lányt, majd a holttestét elrejtette.
Forrás: Facebook/Eltűnt Emberekért

"A kisebb gyermekeim tartják bennem a lelket. Nem hagyhatom el magamat, nekik szükségük van rám. De persze közben nagyon sokat gondolok Vivienre. A fiú családja azóta sem keresett meg minket, nem kértek bocsánatot, nem mintha ez sokat változtatna a lényegen. De én úgy érzem, mintha még ők sajnáltatnák magukat, és ez mélységesen felháborít" - idézi Vivien édesanyját a lap.

Piros riasztást adott ki az OMSZ: aki teheti, ne üljön autóbahttp://www.life.hu/news/20180318-piros-riasztast-adott-ki-az-omsz-aki-teheti-ne-uljon-autoba-a-hovihar-miatt.htmlErős hófúvás lehet, de több megyében ónos esőre is készülni kell, mindez a közlekedésre is kihatással lesz - riaszt a Katasztrófavédelem. NewsOrigoKiesett a repülőgép ajtaján egy stewardess http://www.life.hu/news/20180316-kiesett-a-repulogep-ajtajan-egy-stewardess-sulyos-seruleseket-szenvedett.htmlKomoly balesetet szenvedett az Emirates Boeing 777-300 típusú repülőgépének légiutas-kísérője. A hatóságok megerősítették a híreket. News--Frontálisan ütközött két kocsi Zala megyében vasárnap reggelhttp://www.life.hu/news/20180311-frontalisan-utkozott-ket-kocsi-zala-megyeben-76-os-fouton-vasarnap-reggel.htmlFrontálisan összeütközött két személygépkocsi vasárnap reggel a 76-os főúton Zala megyében, egy ember meghalt, többen pedig megsérültek, köztük gyerekek. NewsThinkstockA 2013-ashoz hasonló mediterrán ciklon érkezik hazánkba szombaton hóvihar várhatóhttp://www.life.hu/news/20180316-a-2013-ashoz-hasonlo-mediterran-ciklon-erkezik-hazankba-szombaton-hovihar-varhato-idojaras.htmlA 2013-ashoz hasonló mediterrán ciklon érkezik hazánkba szombaton. Az előrejelzés szerint az Északi-középhegységben és az Alpokalján 20 centinél több hó eshet, máshol szél és havaseső várható. News--Tűz ütött ki a debreceni Kenézy Gyula Kórházbanhttp://www.life.hu/news/20180311-tuz-a-debreceni-kenezy-gyula-korhazban-1.htmlKigyulladt a debreceni Kenézy Gyula Kórház egyik kórterme vasárnap reggel, a tűz miatt 52 embernek el kellett hagynia az épületet - közölte a Hajdú-Bihar megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.NewsOrigoHónapokig vizelt kolléganője italos palackjába Conrrado Cruz Perezhttp://www.life.hu/news/20180311-honapokig-vizelt-kolleganoje-vizes-palackjaba-conrrado-cruz-perez-bosszubol.htmlElképesztően undorító módon mutatta ki kolléganője iránti érzelmeit Conrrado Cruz Perez. Persze, tagad. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.