A jégevés az új internetes őrület a kínai fiatalok körében: videó

jég Kína iceeating kihívás internet evés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Most nem a fejükre borítják a jeget, hanem megeszik azok a kínai fiatalok, akik elindították az "iceeating" vagyis a "jégevés" internetes kihívást.

Az új internetes őrület, az "iceeating", vagyis a "jégevés" kihívás hódít a kínai fiatalok körében. Néhány évvel ezelőtt még az "ice bucket challenge" hódított, amikor tömegek borítottak jeges vizet a fejükre, most azonban a jeget megeszik. Az erről készült videók pedig tömegével lepik el a közösségi oldalakat #iceeating hastaggel ellátva - írja a Slate.

A vödrös kihívásnak még volt jótékonysági háttere, ennek azonban mindössze a lájkgyűjtés a célja.

#asmr #ice #crunchy #cravings #iceeating #satisfying

BestAsmrSounds (@bestasmrsounds) által megosztott bejegyzés,

A Teréz körúti robbantóhoz, P. Lászlóhoz mentőt kellett hívni a tárgyalásonhttp://www.life.hu/news/20180319-a-terez-koruti-robbantohoz-p-laszlohoz-mentot-kellett-hivni-a-targyalason.htmlFolytatódott a Teréz körúti robbantó ügyében a bírósági tárgyalás, de a gyanúsítottnak nem volt kedve az egészhez: lefeküdt és nem volt hajlandó mozdulni, ezért mentőt hívtak hozzá. NewsFotó: Mudra László - OrigoEgy videó kedvéért lőtte le barátját, a férfi meghalthttp://www.life.hu/news/20180319-egy-video-kedveert-lotte-le-baratjat-a-ferfi-meghalt.htmlEgy extrém youtube-videó kedvéért lőtte le barátját Monalisa Perez, a férfi belehalt a lövésbe, hiszen a maga elét tartott könyv nem véde meg a testét. A nő 180 nap elzárást kapott tettéért. News--Előadás közben lezuhant és meghalt a Cirque du Soleil artistája, Yann Arnaudhttp://www.life.hu/news/20180319-eloadas-kozben-lezuhant-es-meghalt-a-cirque-du-soleil-artistaja-yann-arnaud.htmlA világhírű Cirque du Soleil floridai előadásán történt tragédia: az egyik artista, Yann Arnaud a műsorszáma közben lezuhant, majd a kórházban belehalt a sérüléseibe. News--A 44-es főúton kisbusz és teherautó ütközött: súlyos sérültje is van a balesetnekhttp://www.life.hu/news/20180319-a-44-es-fouton-kisbusz-es-teherauto-utkozott-sulyos-serultje-is-van-a-balesetnek.htmlKisbusz és tehergépkocsi ütközött össze a 44-es főúton, Kondoros és Békéscsaba között hétfőn kora hajnalban, a balesetben többen megsérültek, egy ember súlyosan. NewsIdőjárás: fagy és hideg lesz a hét elején, de csütörtöktől melegszik az időhttp://www.life.hu/news/20180319-idojaras-fagy-es-hideg-lesz-a-het-elejen-de-csutortoktol-melegszik-az-ido.htmlA hét nagy részében sajnos még nem számíthatunk túl nagy változásra: fagyokkal indul a hetünk. NewsOrigoBudapesten, a nyílt utcán elégített ki egy férfit a barátnője: videó (18+)http://www.life.hu/news/20180319-budapesten-a-nyilt-utcan-elegitett-ki-egy-ferfit-a-baratnoje-video.htmlSokszor láttunk és hallottunk már olyan esetet, ahol nyilvánosan estek egymásnak a párok. Ez esetben Budapesten, a Wesselényi utca egyik forgalmas szakaszán történt meg a hancúr. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.