Oszter Alexandra békülne apja szomszédaival, a diósjenőiekkel

Forrás: Fb -
békülés vita Oszter Alexandra Diósjenő Oszter Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Oszter Alexandra békülni szeretne a diósjenői lakosokkal, legalábbis ez derült ki egyik friss bejegyzéséből.

Már korábban beszámoltunk róla, hogy nagy a fesztültség az Oszter család és a diósjenőiek között. Először Oszter Sándor építkezése miatt tört ki a faluban a botrány, majd Alexandra édesapja védelmére kelt és alacsony értelmi képességekkel rendelkezőknek titulálta a helyieket. Most úgy tűnik, a színművész lánya mégis megelégelte az elmérgesedett viszonyt és a közösségi oldalon közzétette bejegyzése alapján békülni szeretne a lakosokkal.

Oszter Alexandra békülne a helyiekkel Forrás: Fb

Éljenek a diósjenői lakosok, azok, akik szépen tartják a kis falut, akik megakadályozzák a fák lopását az erdőkből, akik gondozzák az erdőt, akik becsületesen és gondosan látják el a vadőri feladatkörüket, akik tisztítják a patakot, akik ápolják a kultúrát, és a sok jó földművest, akik már magas szinten művelik a szántóföldeket, elkerülve a föld vegyszerezését, mérgezését" – idézi Oszter Alexandrát a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.