Berki Krisztián reagált a Hódi Pamelát ért fenyegetés ügyében

Forrás: Facebook/Berki Kirsztián -
vita Hódi Pamela fenyegetés párkapcsolat Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemrégiben vehették kezükbe az olvasók Berki Kriszitán és Ambrus Attila közös könyvét. Többek között az is olvasható benne, hogy Berki Krisztián megfenyegetette egykori kedvesét, Hódi Pamelát. Most Berki is reagált.

Berki Krisztián reagált azzal a megjegyzésével kapcsolatban, mely abban a könyvben áll, amelyet Ambrus Attilával közösen írt. A könyv vonatkozó részében a Hódi Pamelával való szakítását taglalja, és azt írta: megkérte Pamelát, hogy intézzék diplomatikusan a különválást, ha nem így lesz, megmutatják, hová lesz elásva.

Berki Krisztián szerint ártalmatlan megjegyzésről van szó Forrás: Facebook/Berki Kirsztián

Erre Hódi Pamela is reagált, azt mondta: jogi lépéseket fontolgat.

A TWN-nek pedig most Berki Krisztián nyilatkozott annak kapcsán, hogy mi az ő álláspontja az ügyben. "Nem kívánok komolyan foglalkozni ezekkel az alaptalan vádaskodásokkal, egy szarkasztikus, humoros megjegyzés volt ez anno a részemről, aminek természetesen semmilyen komoly súlya nem volt. Ezzel az erővel jelentsünk fel minden olyan szülőt, akinek ha a gyereke rossz fát tett a tűzre, akkor odaszólt, hogy legközelebb agyoncsaplak. Az is életveszélyes fenyegetés? Hát persze hogy nem" - nyilatkozta a portálnak Berki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.