Kerényi Miklós Gábor terápia rendező indulatkezelés Operettszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kerényi Miklós Gábort nem csak zaklatással vádolták, azt is a szemére vetették, hogy rendezőként nagyon sokszor túl vehemens. Tudta, hogy változtatnia kell, ezért kérte szakember segítségét.

Lobbanékony természete, olykor sértő megnyilvánulásai és vehemens stílusa miatt is kritizálták Kerényi Miklós Gábort a zaklatási vádjai mellett. Rendezőként sokszor elszaladt vele a ló, már ami a hangerőt illeti, de állítása szerint minden a darab sikeréért történt. Ennek ellenére belátta, hogy ezen változtatni kell, ehhez pedig szakember segítségét kérte.

KERO szakértő segítségével tanulta kezelni az indulatait Forrás: MTI/Zih Zsolt

"

szakember segítségével hosszú beszélgetések folyamán elemezzük a konfliktust,

Blikknek

Erről beszélgetett Katalin és Vilmos, amikor kiléptek a kórház ajtajánhttp://www.life.hu/sztarok/20180424-errol-beszelgetett-katalin-es-vilmos-amikor-kileptek-a-korhaz-ajtajan.htmlSzájról olvasó szakértő elárulta, mit mondott egymásnak Katalin hercegné és Vilmos herceg aközben, míg megmutatták harmadik gyermeküket a nagyvilágnak. TV + Sztárok--Szexvideóval bukott le Marcellina egykori párja (18+)http://www.life.hu/sztarok/20180425-szexvideoval-bukott-le-marcellina-egykori-parja.htmlNem volt ismeretlen szituáció Marcellinának az, amit vasárnap A Nagy Duettben előadtak. TV + SztárokOrigoErről beszélgetett Katalin és Vilmos, amikor kiléptek a kórház ajtajánhttp://www.life.hu/sztarok/20180424-errol-beszelgetett-katalin-es-vilmos-amikor-kileptek-a-korhaz-ajtajan.htmlSzájról olvasó szakértő elárulta, mit mondott egymásnak Katalin hercegné és Vilmos herceg aközben, míg megmutatták harmadik gyermeküket a nagyvilágnak. TV + Sztárok--Büntetőper vár Berkire: életveszélyesen megfenyegette Hódi Pameláthttp://www.life.hu/sztarok/20180424-buntetoper-var-berkire-eletveszelyesen-megfenyegette-hodi-pamelat.htmlKiverte a biztosítékot Hódi Pamelánál, Berki Krisztián és a Viszkis közös könyve. Bár saját maga nem olvasta, az ijesztő részletek hamar eljutottak hozzá - írja a Bors. TV + Sztárok--Perelnek Prince rokonai a popsztár halála miatthttp://www.life.hu/sztarok/20180424-korhazat-es-gyogyszertarhalozatot-perelnek-prince-rokonai-a-popsztar-halala-miatt.htmlBepereltek egy illinois-i kórházat és a Walgreens gyógyszertárhálózatot Prince hozzátartozói, mondván, megelőzhették volna a popsztár 2016. áprilisi halálát, ha helyesen diagnosztizálják és kezelik gyógyszer-túladagolását napokkal a haláleset előtt.TV + Sztárok--Távozik a Jóban Rosszban színésze, Kedvek Richárd: ő alakította Dr. Bezerédi Szilárd karakteréthttp://www.life.hu/sztarok/20180424-tavozik-a-joban-rosszban-szinesze-kedvek-richard.htmlTávozik a Jóban Rosszban című sorozat egyik ikonikus színésze, Kedvek Richárd, aki 2011 óta alakította Dr. Bezerédi Szilár karakterét. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.