Pécsi Ildikó tagadja, hogy kórházba került volna

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
vita Pécsi Ildikó állapot kifakadás kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár korábban az a hír járta, hogy újra kórházba került Pécsi Ildikó, a művésznő most cáfolta mindezt.

Korábban arról lehetett hallani, hogy Pécsi Ildikó nincs jól és újra kórházba került. Most azonban kiderült, szerencsére ebből semmi nem igaz.

Nem vagyok kórházban, éppen a kertben locsolok. Kezd nagyon elegem lenni abból, hogy ha felveszem a telefont egy újságírónak, összevissza hazudoznak rólam. Már nincs kedvem beszélni, mert mostanában olyan nyilatkozatok jelennek meg, amiket ki sem ejtettem a számon. Azt írják, hogy megoperáltak, pedig nem operáltak meg. Most meg azt olvasom, hogy kórházban voltam. Hát nem voltam, de már nem is csodálkozom... Azt tudták, hogy egyszer már meg is haltam?! Kérem, még ne temessenek!" – fakadt ki Pécsi Ildikó a Ripostnak.

Pécsi Ildikó kiakadt Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A színésznő ugyanakkor hozzátette, nagyon megviselte a hónapok óta tartó huzavona volt menyével, Pártos Csillával, kemény fából faragták és igyekszik tartani magát.

Ebbe nagyon bele lehet fáradni. Ha nem lenne ilyen szakmám, mint a színészet, amibe minden szempontból belekapaszkodhatok, valószínű, már nem élnék. Ez az egész förmedvény, amiben évek óta benne vagyunk, engem iszonyatosan megvisel, csak igyekszem nem mutatni."

Zimány Linda csattanós választ adott az őt kritizálóknakhttp://www.life.hu/sztarok/20180515-zimany-linda-csattanos-valaszt-adott-az-ot-kritizalonak-instagram.htmlZimány Linda megelégelte, hogy követői a képeit mesterkéltnek tartják, vonásait pedig természetellenesnek. TV + Sztárok--Megszólalt a szervező Demjén Rózsi lemondott koncertjérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180515-megszolalt-a-szervezo-demjen-rozsi-lemondott-koncertjerol.htmlDemjén Rózsi kaposvári koncertjét lemondták a szervezők, a zenész pedig felháborodott. Állította, milliókat bukott ezen, és szerinte spórolni akartak a reklámozáson, ezért nem fogytak a jegyek. Most megszólalt a szervező. TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoOszter Sándor kibékült lánya szerelmével, Popovics Tamássalhttp://www.life.hu/sztarok/20180515-oszter-sandor-kibekult-lanya-szerelmevel-popovics-tamassal.htmlOszter Sándor nem tartotta méltónak lányához az egykori boxolót, Popovics Tamást, a véleményének pedig hangot is adott. Hatalmas háború alakult ki kettejük között, de most Alexandra miatt letették a csatabárdot. TV + Sztárok--Megszólalt Caramel: ebből merít erőt, mialatt a kislányáért harcolhttp://www.life.hu/sztarok/20180515-megszolalt-caramel-ebbol-merit-erot-mialatt-a-kislanyaert-harcol-leukemia.htmlA rajongók és kedves üzeneteik tartaják a lelket Caramelben és feleségében, Szilviben. Nagyon nehéz időszakon mennek keresztül, kislányuk egészségéért harcolnak.TV + Sztárok--Tolvai Reni nem tudja megemészteni, hogy nem mehetett az Eurovíziórahttp://www.life.hu/sztarok/20180515-tolvai-reni-nem-tudja-megemeszteni-hogy-nem-mehetett-az-euroviziora.htmlTolvai Reni beszólt A Dal zsűrijének. Az énekesnő közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy az izraeli Netta produkciójában minden benne van, amit nála a hazai válogató zsűrije kritizált A Dalban. TV + Sztárok--Elhagyta 25 évvel fiatalabb barátnője a rákos Orbán Józsithttp://www.life.hu/sztarok/20180515-elhagyta-25-evvel-fiatalabb-baratnoje-a-rakos-orban-jozsit.htmlOrbán Józsit elhagyta 25 évvel fiatalabb barátnője. A zenész így már csak a barátaira számíthat, ők viszik a kezelésekre.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.