valóvilág munka Baukó Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemrég még a Fem3Café műsorában láthattuk műsort vezetni az egykori botrányhőst, Baukó Évát, jelenleg azonban egyik csatorna sem kér belőle.

Megannyi tévés szereplés után Baukó Évának nincs munkája és bár egyik csatorna sem kér belőle, nem tudja, mihez kezdjen. Mint mondja, fodrászként és műkörmösként nem akar elhelyezkedni...

Friday

Eva Bauko (@baukoeva) által megosztott bejegyzés,

"Legutóbb a TV2-nél 13 adásra volt szerződésem, vendég műsorvezető voltam, pedig úgy érzem jól ment a dolog. Ám úgy tűnik, 2018-ban már nem alkalmaznak tovább és sajnos az RTL Klubnál is ez lesz a helyzet. Pedig mindkét csatornánál letettem valamit az asztalra. Anyukám is mondta, nem érti ezt a távolságtartást, csinos vagyok, leszámoltam a függőségekkel és nagy a szám, ha kell, van bennem lehetőség. Pitizni azonban nem fogok egyetlen szerkesztőnél sem! Lehet engem nem kedvelni, de hogy nem alkalmaznak, az szakmaiatlanság. Több olyan műsor is van, amiben simán szerepelhetnék, de a csatornák mindig ugyanazokat a szereplőket koptatják, ahelyett hogy mernének újítani!Próbálkozom, de nem egyszerű ennyi szereplés után. Főleg, mert nem is tudnám magam fodrászként vagy műkörmösként elképzelni" - mesélte keresüen a Blikknek Éva.

Life Ball, Bécs: Exkluzív interjú Kell Osbourne-nalhttp://www.life.hu/sztarok/20180601-life-ball-becs-exkluziv-interju-kell-obournenal.htmlOzzy és Sharon Osbourne lánya, Kelly ismét ellátogatott Bécsbe, a világ legnagyobb HIV-fertőzötteket támogató jótékonysági rendezvényre, a Life Ball-ra. Kelly többek közt Elton Johnnal, Cynthia Nixonnal és Kim Kardashiannel egy olyan kampányban vesz részt, ahol az LMBTQ közösség diszkriminációja ellen harcol. Unokatestvére HIV-fertőzött, így igazán fontos számára a Life Ball üzenetének terjesztése. TV + Sztárok--Sztárok, akik tinédzserként találtak rá az igazira: Bonotól Snoop Doggighttp://www.life.hu/sztarok/20180601-sztarok-akik-tinedzserkent-talaltak-ra-az-igazira-bonotol-snoop-doggig.htmlA legtöbb ember nem hisz abban, hogy tinédzserkori szerelmével fogja összekötni az életét, pedig van olyan, hogy ez sikerül. Íme, néhány példa a sztárvilágból, akik már fiatalon megismerték az igazit, és így, vagy úgy, de végül összejöttek, és együtt is maradtak! Bono például már 36 éve házas. TV + SztárokOrigoMeghalt az ismert sorozatsztár, DuShon Monique Brown, vérmérgezést kapotthttp://www.life.hu/sztarok/20180601-meghalt-az-ismert-sorozatsztar-dushon-monique-brown-vermergezest-kapott.htmlSzepszis, azaz vérmérgezés okozta az ismert sorzatsztár, DuShon Monique Brown halálát. A színésznőt 14 éves lánya gyászolja. TV + Sztárok--Törőcsik Mari Budapestre készül, talán új szerepet is vállalhttp://www.life.hu/sztarok/20180601-torocsik-mari-budapestre-keszul-talan-uj-szerepet-is-vallal.htmlTörőcsik Mari szépen gyógyul, jelenleg még velemi házában pihen, azonban tervezi, hogy a nyár végén Budapestre utazik, lehet, hogy új szerepet is vállal. TV + Sztárok--Válása után újra szerelmes Schnell Ádámhttp://www.life.hu/sztarok/20180601-valasa-utan-ujra-szerelmes-schnell-adam-szinesz.htmlVálása után újra boldog Schnell Ádám színész, aki munkája révén ismerte meg új kedvesét. TV + SztárokOrigoSoha nem látott közös fotó Meghan Markle-ről és Harry hercegrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180601-soha-nem-latott-kozos-foto-meghan-marklerol-es-harry-hercegrol.htmlEgy bekeretezett fotót tart az asztalán Harry hercegről és Meghan Markle-ről II. Erzsébet királynő. A dolog érdekessége, hogy ezt a képet eddig senki nem látta. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.