Medvét láttak Abonyban, még a helyi iskolába is bement

Forrás: TASR/Tlačová agentúra SR -
medve állat iskola Abony bicikli
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Szolnokhoz közeli Abonyban bizonyára nem gyakori, hogy medve sétál az úton, most azonban megtörtént. Pont mint a filmekben: valaki a reggeli kávéját kortyolgatj és hopp: ott egy medve. Így birkóztak meg ezzel az abonyiak!

"Először azt hittem, a szemem káprázik: egy medve sétálgatott az úton. Szóltam a fiamnak, ő is lássa. Ezután kimentem a kapuhoz, ekkor a medve rám nézett és elfutott az ellenkező irányba" – mesélte a Borsnak az abonyi Aranyos Péter. A férfi azonnal hívta a rendőröket, akik nem vették komolyan a bejelentést.

A lap több helybelit is megkérdezett, az egyikük például épp kerékpározott, amikor meglátta az állatot, le is szállt, arra gondolt: egy nagy kutya mellett jobb nem elmenni. Majd ő is ráeszmélt arra, mivel is van dolga. "Először tényleg kutyának hittem, de láttam a furcsa, hullámzó mozgását. Aztán egyetlen kapaszkodással átugrotta az iskola udvarát, már biztos voltam benne, mit láttam" - mondta a férfi. Ezután már a rendőrök is visszatértek nyomokat keresni.

Több településen is bukkantak fel medvét, most épp Abonyban (képünk illusztráció) Forrás: TASR/Tlačová agentúra SR

Az utóbbi napokban több helyen is láttak már medvét, akiknek msot van a párzási időszakuk. Több helyen rongáltak, voltak, akik kilövést emlegettek. "Nem szerencsés, hogy a társadalom azonnal az állat kilövését szeretné. Ugyanakkor, ha egy egyed veszélyessé válik, akkor speciálisan felkészített szakembereknek be kell fogniuk az állatot. Külföldön egyébként ez teljesen megszokott" – mondta a Borsnak Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára

A hét szinte minden napján várható felhőszakadáshttp://www.life.hu/news/20180604-a-het-szinte-minden-napjan-varhato-felhoszakadas-idojaras.htmlA következő napok szinte mindegyikére sárga figyelmeztetést adott ki az ország bizonyos területeire az Országos Meteorológiai Szolgálat. NewsFotó: Szabó Gábor - OrigoTitkokat árult el a jövőről a időutazó férfi: találkozunk majd idegenekkelhttp://www.life.hu/news/20180604-titkokat-arult-el-a-jovorol-a-idoutazo-ferfi-talalkozunk-majd-idegenekkel.htmlAz Apex TV ismét talált egy férfit, aki időutazónak vallja magát. Az állítja, hogy a 6491-es évből tért vissza, és hogy a legjobb barátja egy földönkívüli. A hazugságvizsgálaton is átcsúszott. News--Hatalmas a pusztítás Guatemalában, kitört a Fuego vulkán: galéria (18+)http://www.life.hu/news/20180604-hatalmas-a-pusztitas-guatemalaban-kitort-a-fuego-vulkan-galeria.htmlKitört a Fuego (tűz) nevű vulkán Guatemalában vasárnap, mintegy 25 ember meghalt, köztük három gyerek, 300-an égési sérüléseket szenvedtek és többen eltűntek. News--Fekáliaeső hullott egy nő nyitott tetejű autójába: videóhttp://www.life.hu/news/20180604-fekaliaeso-hullott-egy-no-nyitott-teteju-autojaba-video.htmlEgy kanadai városban fekáliaeső hullott az autósokra. Úgy tűnik, egy repülő lehet a hibás, az illetékes légitársaság már vizsgálja az esetet. News--Ezt üzente a lány, aki drogok hatása alatt kivájta saját szemeit (18+)http://www.life.hu/news/20180604-ezt-uzente-a-lany-aki-drogok-hatasa-alatt-kivajta-sajat-szemeit-18.htmlMegtörte a csendet KayLee Muthart, az a lány, aki drogok hatása alatt egy templom lépcsőjén puszta kézzel kivájta saját szemeit. Azt mondja: a törtentek után most végre újra embernek érzi magát. NewsThinkstockBrazíliában leharapta egy férfi heréit egy cápa úszás közben: videó (18+)http://www.life.hu/news/20180604-braziliaban-leharapta-egy-ferfi-hereit-egy-capa-uszas-kozben.htmlBrutális cápatámadást vettek videóra Brazília egyik városkájában, Penedóban: a ragadozó leharapta egy pancsoló férfi heréit. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.