Felfüggesztettet kapott Csábi Bettina

Forrás: MTI/Noszlopy N. Miklós -
Csábi Bettina börtön adócsalás bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott az egykori profi ökölvívó- és kick-boksz-világbajnok, Csábi Bettina.

Évek óta hózódott Csábi Bettina bírósági ügye. Mint ismeretes, az egykori sportolót és 8 társát adócsaláddal vádolták. A vádirat szerint a vádlottak gabonával trükköztek: több ezer tonna gabonát hoztak be Romániából, amit a papírok szerint Szlovákiában értékesítettek. Ez azonban nem így történt: a gabonát Magyarországon adták el, ráadásul áfát sem fizettek.

A 24.hu információ szerint a Szegedi Ítélőtábla most döntött: másodfokon letöltendő börtönbüntetéssel és felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a vádlottakat.

Az ügy elsőrendű vádlottját négy és fél év börtönre ítélték bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és magánokirat-hamisítás miatt. Korábbi felesége, Csábi Bettina szintén jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Csábi Bettina a bíróság előtt Forrás: MTI/Noszlopy N. Miklós
Így óvja Peller Anna és Lukács Miki a kutyáját a szívférgességtőlhttp://www.life.hu/sztarok/20180606-peller-anna-es-lukacs-mii-megelozik-a-szivferget.htmlLukács Miki és Peller Anna felelős gazdiként tudják, hogy nem csak saját és gyermekük egészségére kell odafigyelniük, kedvenceiket is számos betegség fenyegeti. Az egyik legalattomosabb ezek közül a szívférgesség, amelyet egyetlen szúnyogcsípéssel elkaphat a kutya, és akár az életébe is kerülhet. Mikikéék így nem csak a kedvenceikkel közös programokra, hanem a szívférgesség megelőzésére is nagy hangsúlyt fektetnek. TV + Sztárok--Növényi Norbert megszólalt az ítéletről: nem tartja igazságosnakhttp://www.life.hu/sztarok/20180606-novenyi-norbert-megszolalt-az-iteletrol-nem-tartja-igazsagosnak.htmlA Fővárosi Törvényszék 3 év négy hónap börtönbüntetésre ítélték adócsalás és magánokirat-hamisítás vádjával. Az ítélet nem jogerős, az olimpikon fellebbezik. TV + Sztárok--A Facebookon üzenget egymásnak Majka és Jollyhttp://www.life.hu/sztarok/20180606-a-facebookon-uzenget-egymasnak-majka-es-jolly-botrany.htmlKommentháború alakult ki a Facebookon Majka és Jolly között. A vitát a VOLT Fesztivál idei himnusza váltotta ki. TV + SztárokOrigoŐk lesznek idén a Balatoni Nyár műsorvezetőihttp://www.life.hu/sztarok/20180606-ok-lesznek-iden-a-balatoni-nyar-musorvezetoi-szabo-erika.htmlJúnius 18-tól indul a Balatoni Nyár, a Duna Televízió népszerű magazinműsora. Immár az is kiderült, kik lesznek idén a műsorvezetők. TV + SztárokOrigoNéhány kommentelő szerint Majoros Hajni ismét babát várhttp://www.life.hu/sztarok/20180606-nehany-kommentelo-szerint-majoros-hajni-ismet-babat-var.htmlMajoros Hajni és Majka törökországi nyaralásukról töltöttek fel fotót, az egyik kép pedig beindította a rajongók találgatását: úgy gondolják, Dundika terhes. TV + SztárokOrigoSzakított párjával Nagy Rékahttp://www.life.hu/sztarok/20180606-szakitott-parjaval-nagy-reka-mihaly-arpad.htmlSzakított párjával, az erdélyi jégkorongozóval, Mihály Árpáddal a TV2 műsorvezetője, Nagy Réka. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.