Lekapcsolták a rendőrök a Viszkist: megint törvényt szegett

ittas vezetés rendőrség Viszkis Ambrus Attila jogosítvány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ittas vezetésért bevonták Ambrus Attila jogosítványát - írja a Blikk. A Viszkis nem is tagadta a lap értesüléseit, elmondta, hogy a múlt hétvégén állították meg a rendőrök vidéken, megszondáztatták és azonnal el is vették a vezető enegedélyét.

A Viszkis Szegeden volt egy fesztiválon, és nem mert az autóját a Tisza partján hagyni, így pár száz métert vezetett.

"Három napig voltam egy rendezvényen, szombatról vasárnapra pedig az autómat akartam átvinni a szállásomra, mert nem akartam ott hagyni, ahol parkoltam, mivel ott már nem őrizték. Két pálinkát, azaz két felest ittam még este, az igazoltatás pedig másnap hajnalban történt. Nem arról volt szó, hogy mattra ittam magam, nem voltam részeg. Amikor a hídon mentem át, akkor állítottak meg. Megfújtam a szondát, és ennyi. Gyakorlatilag mindenkit szondáztattak, tehát nem engem szedtek ki a sorból, ők csak végezték a dolgukat, nem is lázadtam ez ellen, volt bennem alkohol. Ők tették a dolgukat, én meg elkövettem ezt a hibát, hogy nem mertem ott hagyni a kocsimat. Nem volt a szondáztatás után vérvétel vagy bármi vizsgálat, a helyszínen minden megvolt. Elvették a jogosítványomat" - mesélte Ambrus a lapnak, aki még nem tudja, hogy mennyi időre marad jogosítvány nélkül, és azt sem, hogy mennyi a pénzbírság. Valószínűleg tárgyalás lesz majd. Nincs könnyű helyzetben a Viszkis, mert kerámiáival járja az országot, sok helyre utazik, de azt mondja, van sofőrje és a feleségének is van vezetői engedélye, ők tudnak neki segíteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.