tárgyalás halasztás per Rékasi Károly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ősszel folytatódik Rékasi Károly pere, a színész ugyanis nem jelent meg a legutóbbi ülésen és egyelőre egy szakértői véleményre is várniuk kell.

Február óta húzódik Rékasi Károly pere, mint ismeretes, a színészt motorjával 2015-ben sodorta el egy autós – utóbbi azonban nem ismerte el bűnösségét. Most úgy tűnik, a tárgyalás folytatására egészen őszig várni kell, Rékasi ugyanis nem jelent meg csütörtök reggel a Budai Központi Kerületi Bíróságon és a bíró elnapolta az ülés.

Még van olyan szakértői vélemény, ami nem készült el, ráadásul az egyik szakértő nem is tudott megjelenni a bíróságon. Ügyfelem pedig dolgozott, így bármennyire is szeretett volna, nem tudott eljönni, de a következő, szeptemberi időpontban már mindenképp eljön" – nyilatkozta a Blikknek dr. Kozma Péter, a színész jogi képviselője.

Rékasi Károly pere ősszel folytatódik
Paudits Béla lánya nyilatkozott kapcsolatukról édesapjávalhttp://www.life.hu/sztarok/20180622-paudits-bela-lanya-nyilatkozott-kapcsolatukrol-edesapjaval.htmlPaudits Béla és egy szem lánya között nem volt klasszikus apa-lánya kapcsolat, a színművész depressziója miatt kevesebbet látta gyermekét. A lánya most nyilatkozott arról, milyen érzéseket táplált édesapja iránt. TV + Sztárok--Újraindul Hosszú Katinka és Shane Tusup válóperehttp://www.life.hu/sztarok/20180622-ujraindul-hosszu-katinka-es-shane-tusup-valopere.htmlA Blikk úgy értesült, hogy újra beadta a válási papírokat Hosszú Katinka. A házasságuk nyilvánalóan menthetetlen. TV + SztárokOrigoMegmutatta bikinis testét Dobó Katahttp://www.life.hu/sztarok/20180621-megmutatta-bikinis-testet-dobo-kata-a-balatonon.htmlA Balatonon pihenget Dobó Kata, és egy vitorláson élvezi a napsütést. Mutatjuk is a színésznő szexi fotóját. TV + Sztárok--Szexi fotóval ünnepli a szelfi világnapját Liptai Claudiahttp://www.life.hu/sztarok/20180621-szexi-fotoval-unnepli-a-szelfi-vilagnapjat-liptai-claudia-musorvezeto.htmlAhogy már írtunk róla, május 21-én van a szelfi világnapja, amelyet Liptai Claudia az Instagramján egy meghökkentő, ám nagyon szexi fotóval ünnepel. TV + Sztárok--Vasvári Vivien már tuja, hány milliót költ majd gyermekei oktatásárahttp://www.life.hu/sztarok/20180621-vasvari-vivien-mar-tuja-hany-milliot-kolt-majd-gyermekei-oktatasara.htmlA Feleségek luxuskivitelben szereplője, Vasvári Vivien nemrégiben hozta világra második gyermekét, a kis Edward Ferencet. Már azt is tudja, hogy milyen oktatást kíván adni a fiának. Azt is elárulta, hogy erre hány milliót költ majd évente. TV + SztárokOrigoVilmos herceg 36 éves lett: boldog születésnapothttp://www.life.hu/sztarok/20180621-vilmos-herceg-36-eves-lett-boldog-szuletesnapot.htmlVilmos herceg betöltötte a 36. életévét, de úgy tűnik, hogy a nagy ünnepség elmarad. Más dologra koncentrál születésnapján a háromgyermekes herceg. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.