Szemetet válogat a börtönben Bándy Kata gyilkosa

gyilkosság börtön tanulás Bándy Kata Péntek László érettségi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár korábban úgy tervezte, a börtönben leérettségizik, úgy tűnik, alábbhagyott a tanulási vágya Bándy Kata gyilkosának, Péntek Lászlónak.

Börtönben fejezte be az általános iskolát Bándy Kata gyilkosa, aki ezt követően már az érettségiről álmodozott. Most azonban úgy tűnik, már nem akar továbbtanulni.

A Bors azt írja, hogy a 40 év börtönbüntetésre ítélt, 27 esztendős Péntek Lászlót a szegedi Csillagbörtönből Sátoraljaújhelyre szállították és egy 4 fős zárkában helyezték el.

Nem tanul, hulladékot válogat. Az anyja Szegeden még látogatta, de manapság már nem megy hozzá, csak csomagokat küld neki. Szegeden állítólag még eléggé balhés rabnak számított, volt egy-két fegyelmije, Sátoraljaújhelyen már lehiggadt, jól kijön a társaival. A cellában van tévéjük, nagyon készült a foci-vb-re, azt mondta, igyekszik minél több meccset megnézni" - árulta el a lapnak egy korábbi zárkatársa.

Bándy Kata gyilkosa felhagyott a tanulással Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Borzalmas idő lesz egész hétvégén: ekkora lehűlésre senki sem számítotthttp://www.life.hu/news/20180622-borzalmas-ido-lesz-egesz-hetvegen-ekkora-lehulesre-senki-sem-szamitott.htmlMintegy 10 fokos lehűlés várható a hétvégén, néhol még napközben is csak 15 Celsius-fokig melegszik fel a levegő. Kezdetben sokfelé, majd helyenként várható csapadék, de a nap is kisüt majd - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.NewsFotó: Polyák Attila - Origo31 millió forintot költött plasztikai műtétekre, már függővé válthttp://www.life.hu/news/20180621-31-millio-forintot-koltott-plasztikai-mutetekre-mar-fuggove-valt.htmlA plasztikai műtétek rabja a Kanadában élő 24 éves Mary Magdalene. Eddig több mint 31 millió forintnak megfelelő kanadai dollárt költött az átalakulásra. News--Nyíregyházán kiugrott egy nő a hatodikról, míg férje a vb-meccset néztehttp://www.life.hu/news/20180621-nyiregyhazan-kiugrott-egy-no-a-hatodikrol-mig-ferje-a-vbmeccset-nezte.htmlCsaládi tragédia rázta meg Nyíregyházát: a hatodik emeletről ugrott ki egy 76 éves, betegeskedő asszony, mialatt férje egy másik szobában a vb-meccset nézte. NewsOrigoFocidrukker fogta meg a riporternő mellét élő adásban: videóhttp://www.life.hu/news/20180621-focidrukker-fogta-meg-a-riporterno-mellet-elo-adasban-video.htmlÉlő adásban fogta meg egy focidrukker a kolumbiai származású riporternő, Julieth González Therán mellét. News--Repülőgépen szexelt egy pár, videóra vették (18+)http://www.life.hu/news/20180621-repulogepen-szexelt-egy-par-videora-vettek-18.htmlMexikóba utazott egy házaspár, akiknek a repülőútja nem várt látványossággal gazdagodott. A pár ugyanis videóra vette, hogy a mögöttük lévő ülésen egy férfi és egy nő szeretkeznek a többo utas szeme láttára, füle hallatára. NewsThinkstockKét férfi szeretkezett az ablakban, várták a kukkolókat (18+)http://www.life.hu/news/20180621-ket-ferfi-szeretkezett-az-ablakban-vartak-a-kukkolokat-18.htmlSzéthúzott függönyök és felkapcsolt lámpák mellett szeretkezett két férfi Hongkong Sheung Wan negyedében. Az utcáról kisebb tömeg figyelte őket. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.