Így néz ki most Carlos Valderrama, az egykori kolumbiai sztárfocista

Forrás: Getty Images/This content is subject to copyright./Shaun Botterill -
Kolumbia focista Carlos Valderrama
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Carlos Valderrama az a focista volt, akit első látásra megjegyzett az ember, köszönhetően különleges kinézetének, és kivételes tehetségének. Így néz ki most, az egykori sztárfocista. 

Carlos Valderrama az a labdarúgó, akit nem lehet elfelejteni. Profi pályafutását a kolumbiai Unión Magdalena-ban kezdte 1981-ben, kreatív, és technikás játékáról volt ismert. Kolumbiában az évszázad játékosának választották, és ő az egyetlen focista az országából, aki bekerült a Pelé által összeállított FIFA 100-as listájába, melyben minden idők legnagyobb élő labdarúgóit szerepeltetik.

Így nézett ki Carlos Valderrama Forrás: Getty Images/This content is subject to copyright./Shaun Botterill

A pályán nemcsak játékáról, hanem kinézetéről is könnyen felismerhető volt, hiszen hatalmas, sárgára festett göndör fürtökkel szaladgált a pályán. Védjegyévé vált a haja, ami azóta is megmaradt, habár színe már nem olyan rikító. Ha kíváncsi vagy rá, hogy néz ki most, lapozz.

Carlos Valderrama 2004-ben fejezte be pályafutását, egy a számára rendezett tiszteletmérkőzéssel, melyen olyan neves dél-amerikai játékosok vettek részt, mint az argentin Diego Maradona. Az 56 éves focista már 14 éve nincs a pályán, de a rajongói soha nem fogják elfelejteni.

Így néz ki most Carlos Valderrama Forrás: NurPhoto/Debajyoti Chakraborty/NurPhoto/Debajyoti Chakraborty
Paul Pogba, a francia válogatott focistája eljegyezte barátnőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20180627-paul-pogba-a-francia-valogatott-focistaja-eljegyezte-baratnojat.htmlA francia válogatott focistája, Paul Pogba úgy tűnik, feltette a nagy kérdést a barátnőjének! A gyönyörű, 23 éves bolíviai szépség hatalmas gyűrűt villantott. TV + Sztárok--Bryan Adams Dianával való kapcsolatáról vallott http://www.life.hu/sztarok/20180627-bryan-adams-diana-hercegnovel-valo-kapcsolatarol-vallott.htmlBryan Adamsnek egy tévéinterjúban szegezték neki a kérdést, hogy mi történt pontosan közte és Diana hercegnő között. Az énekes nem adott egyértelmű választ. TV + Sztárok--Szíve miatt esett át életmentő beavatkozáson Faragó Andráshttp://www.life.hu/sztarok/20180627-szive-miatt-esett-at-eletmento-beavatkozason-farago-andras.htmlFaragó András életveszélyes helyzetbe került: 30 kilónyi víz gyülemlett fel a szervezetében, ami miatt sürgősen kórházba kellett feküdnie. TV + SztárokThinkstockÍgy néz ki most Kertész Zsuzsa, a Kazinczy-díjas bemondónőhttp://www.life.hu/sztarok/20180627-igy-nez-ki-most-kertesz-zsuzsa-a-kazinczy-dijas-bemondono.htmlAz iskolában már egyértelmű volt, hogy Kertész Zsuzsa ért a hangsúlyozáshoz, hiszen próza- és mesemondással is nagyon sok díjat nyert. Ezek indították el a pályán, de nem egyből került a média világába. TV + SztárokOrigoA magyar celebvilág is gratulál Istenes Bence németországi sikeréhezhttp://www.life.hu/sztarok/20180627-a-magyar-celebvilag-is-gratulal-istenes-bence-nemetorszagi-sikerehez.htmlNem titok, hogy Istenes Bence Németországban is betört a média világába: ő lesz ugyanis a német X-Faktor műsorvezetője. Instagram-oldalára kitett posztjához olyanok írtak gratuláló hozzászólást, mint Liptai Claudia és Tatár Csilla. TV + SztárokOrigoTrágár szavakkal szólt be az őt kritizálónak Tóth Andihttp://www.life.hu/sztarok/20180627-tragar-szavakkal-szolt-be-az-ot-kritizalonak-toth-andi-instagram.htmlTóth Andi kiakadt: durván visszaszólt egyik kritikusának a közösségi oldalon. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.