Colin Firth felesége ejtette a korábbi szeretője elleni zaklatási vádakat

Forrás: Northfoto -
Colin Firth megcsalás szerető Livia Giuggioli feljelentés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Colin Firth és felesége nagyon nehéz időszakon vannak túl, habár a kapcsolatuk nem biztos, hogy túléli ezt a botrányt: kiderült, hogy a színész neje viszonyt folytatott egy férfival, akit később zaklatás miatt fel is jelentett. 

Colin Firth és Livia Giuggioli 1997 óta házasok, de kiderült, hogy kapcsolatuk csak kívülről tűnt idillinek. A feleség ugyanis viszony folytatott egy Marco Brancaccia nevű 55 éves olasz férfival, akit később feljelentett zaklatásért. Állítólag a szerető azután is próbálta erőszakosan elérni Liviát, miután az véget vetett a viszonynak. Mivel a férfi próbálkozásai nem jártak sikerrel, úgy döntött, leleplezi kapcsolatukat Colin Firth előtt egy fotóval...

Colin Firth és Livia Forrás: Northfoto

A vádakat azonban nemrég ejtették. Kiderült, hogy a felek megállapodásra jutottak, amely kizárja a nyilvánosság előtti nyilatkozatot - írja az Express. Nagy megkönnyebbülés lehet ez Liviának, hiszen ő nem akarta a világ elé tárni viszonyának részleteit, és erre végre sikerült rávennie szeretőjét is. A hírek szerint azonban Livia valójában nem csalta meg férjét, hiszen a viszony alatt éppen ideiglenesen külön voltak... Ez azonban még így is tönkreteheti kapcsolatukat.

Így él ma Fekete László, aki kilencszer lett a világ legerősebb emberehttp://www.life.hu/sztarok/20180710-igy-el-ma-fekete-laszlo-aki-kilencszer-lett-a-vilag-legerosebb-embere.htmlSaját maga, orvosi segítség nélkül győzte le titokzatos betegségét Fekete László, aki kilencszer érdemelte ki a világ legerősebb embere címet. Ma újabb versenykre készül.TV + Sztárok--Megtalálhatták VV Fanni feltételezett gyilkosának útitársáthttp://www.life.hu/sztarok/20180710-megtalalhattak-vv-fanni-feltetelezett-gyilkosanak-utitarsat.htmlA Blikk kutatta fel azt a férfit, aki B. Lászlóval, a VV Fannni-ügy gyanúsítottjával utazott Budapesttől Siófokig, a csomagtartóban a lány holttestével.TV + Sztárok--Foci vb: Mindenki imádja a horvát elnökasszonythttp://www.life.hu/sztarok/20180710-kolinda-grabarkitarovic-horvat-allamfo-ott-volt-a-foci-veben.htmlKolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő hatalmas népszerűségre tett szert válogatottja negyeddöntős győzelmének napján. A 50 esztendős elnökasszony élőben nézte, ahogy hazája csapata kiejti az oroszokat, számtalan közvetlen gesztusával pedig rengeteg rajongót szerzett magának. TV + Sztárok--Foci vb: Elképesztő luxusban nyaralnak a kiesett sztárokhttp://www.life.hu/sztarok/20180710-c-ronaldo-ozil-es-neuer-is-gorogorszagban-nyaral-a-vebe-utan.htmlA világ legnagyobb futballistái a tervezettnél jóval korábban távoztak a 2018-as labdarúgó-világbajnokságról. Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, Gerard Piqué és csapataik a nyolccaddöntőben búcsúztak, míg Mesut Özil és Manuel Neuer válogatottja a csoportból sem jutottak tovább. Megnéztük, mit csinálnak a világ legnagyobb sztárjai, amíg mások megnyerik helyettük a foci vb-t.TV + Sztárok--Meghan Markle unokatestvére orvosi marihuánát termeszthttp://www.life.hu/sztarok/20180709-meghan-markle-unokatestvere-orvosi-marihuanat-termeszt.htmlAzt már megszokhattuk, hogy nem megy minden a megszokott módon, ha Meghan Markle, azaz Sussex hercegnéjének családjáról van szó. Most kiderült, mivel foglalkozik a unokatestvére. TV + Sztárok--David Beckham így vészeli át a meleget: medencében borozik egy felfújható pávánhttp://www.life.hu/sztarok/20180709-david-beckham-igy-veszeli-at-a-meleget-medenceben-borozik-egy-felfujhato-pavan.htmlDavid Beckham is tudja, hogy a forróságot csak a medencében lehet elviselni, ám az igazi relaxáláshoz ő még segítségül hívott egy pohár bort, egy csini kalapot, és egy felfújható, lila pávát. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.