Borbély Alexandra elárulta, hogy egyszerre három férfiba szerelmes

Forrás: Mozinet -
Borbély Alexandra férfi szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Borbély Alexandra nevét megismerte az ország a Testről és lélekről című film sikerének hála. Ennek köszönhetően pedig rengeteg filmben szerepel. Most épp három romantikus alkotást is forgat egyszerre.

Borbély Alexandra nevét az egész ország ismeri, hiszen a Testről és lélekről című film elképesztő sikereket ért el. Ennek köszönhetően rengeteg felkérést kap Alexandra, jelenleg is három filmen dolgozik egyszerre.

Borbély Alexandra a Testről és lélekről című filmben Forrás: Mozinet

"Jelenleg három romantikus filmet forgatok. Ez valahol azt is jelenti, hogy egyszerre három férfiba vagyok szerelmes" - mondta nevetve Alexandra a Hot! Magazinnak. Azt is hozzátette, szeret átalakulni egy-egy szerep kedvéért, és az sem zavarja, ha le kell rongyolódnia ahhoz, hogy hitelesen alakítsa a karakterét.

Hajdú Péter és Gelencsér Timi összemelegedtek a Balaton Soundon: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180712-hajdu-peter-es-gelencser-timi-osszemelegedtek-a-balaton-soundon.htmlHajdú Péter is ott volt természetesen a Balaton Soundon, szórakozásához megfelelő társat is talált: nagyon összemelegedettGelencsér Timi egykori szépségkirálynővel. TV + SztárokOrigoHódi Pamela és Berki Krisztián titoktartási szerződést írtak aláhttp://www.life.hu/sztarok/20180712-hodi-pamela-es-berki-krisztian-titoktartasi-szerzodest-irtak-ala.htmlHivatalosan is lezárult Berki Krisztián és Hódi Pamela között a gyermekelhelyezési per. A szigorú láthatási szabályok mellett egy titoktartási szerződést is aláírt az egykori pár. TV + Sztárok--Várkonyi András még nem dolgozta fel lánya haláláthttp://www.life.hu/sztarok/20180712-varkonyi-andras-meg-nem-dolgozta-fel-lanya-halalat.htmlVárkonyi András lánya májusban hunyt el hosszú betegség után, a színész azonban még nem tudta feldolgozni gyermeke halálát. Dolgozik, mert az eltereli a figyelmét, de közben kérdéseket tesz fel magának, hogy vajon mindent megtett-e. TV + SztárokOrigoCameron Diaz és Benji Madden üvöltöztek egymással a nyaralásukonhttp://www.life.hu/sztarok/20180712-cameron-diaz-es-benji-madden-uvoltoztek-egymassal-a-nyaralasukon.htmlCameron Diaz és Benji Madden kapcsolata nem fenékig tejfel, a feszültségeket pedig a firenzei nyaralásukon sem tudták félretenni. Mindenki szeme láttára üvöltöztek egymással. TV + Sztárok--A Neoton egykori énekesnője, Pál Éva egy boltban fog dolgoznihttp://www.life.hu/sztarok/20180712-a-neoton-egykori-enekesnoje-pal-eva-egy-boltban-fog-dolgozni.htmlA Neoton egykori énekesnője, Pál Éva nagyon nehéz anyagi helyzetbe került, még az is lehet, hogy elveszíti otthonát. Reményt ad azonban az, hogy végre munkát talált, habár nem egészen olyat, amilyet szeretett volna: egy közértben fog dolgozni. TV + Sztárok--Pirner Alma meztelenül, ágyban pózolt: fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180712-pirner-alma-meztelenul-agyban-pozolt-foto.htmlPirner Alma gyerek után is büszke testére, és szívesen meg is mutatja feszes alakját. Ezúttal ágyból, meztelenül üzent követőinek.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.