Egy fiatal nő miatt szurkálta össze a felismerhetetlenségig vetélytársát Cs. Gábor, majd az áldozat péniszét is levágta. a férfi tettéért börtönbe került, kiderült, hogy dolgozni szeretne a rács mögött.

Borzalmas gyilkosságot követett el Cs. Gábor Nyíregyházán még áprilisban. A férfi egy fiatal nő miatt gyilkolta meg brutálisan vetélytársát: késsel a felismerhetetlenségig összeszurkálta az áldozatot, majd annak péniszét is levágta. Mint utólag kiderült, több mint százszor csapott le késével Gábor, aki szörnyű tette után véres ruhában megjelent a helyi kórházban azt hangoztatva, hogy megölt egy embert.

Dolgozni akar a börtönben Gábor - Képünk illusztrációForrás: Shutterstock

Mivel zavart volt, hazaküldték. A halott társa testére egy mozdonyvezető talált rá, Gábort egy órával azután már el is fogták. Börtönbe került, és nemrég az is kiderült, hogy nem fogyasztott semmilyen drogot a végzetes estén. „Beszereztük a toxikológiai eredményt is arról, hogy az alkoholos befolyásoltságon túlmenően más bódító szer hatása alatt állt-e védencem. Ez igazolta azt, amit eddig is állított a rendőröknek: nem fogyasztott drogot" – mondta a Blikknek dr. Papp Erika ügyvéd. A férfi beismerte és megbánta, amit tett, a börtönben pedig szeretne hasznos lenni. A lap értesülései szerint Cs. Gábor munkát akar vállalni a rács mögött, ám erre még egy jó darabig nem lesz esélye, ugyanis jelenleg sokkal szigorúbb fogvatartási szabályok vonatkoznak rá.