Egy strandbüfé külseje is elárulja, ha nem szabad ott enni

strandbüfé strand lángos büfé étkezés étel Nébih
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Javult a helyzet az utóbbi években, ám még most is vannak olyan strandbüfék, akiknek tartaniuk kell a NÉBIH ellenőrzéseitől. Már egy vendéglátóhely külseje is árulkodhat róla, ha nem szabad ott enni. 

A Fem 3 Café műsorában Zoltai Anna, a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal osztályvezetője beszélt arról, hogy miért kell óvatosnak lenni, ha a strandokon étkezünk.

A szakértő szerint már egy büfé külseje is elárulhatja, ha nem megfelelőek higiéniás körülmények. "Külső jelek már utalnak arra, ha valami nem megfelelő. Ha a környezet rendezett, tiszta, ha a személyzet ápolt, ha az ételen látszik, hogy friss, akkor biztonsággal fogyasztahatunk ott. Viszont, ha látjuk, hogy darazsak, legyek vannak, ha a szemét szét van szórva, ha a személyzet ápolatlan, rendetlenség van, akkor azt a helyet kerüljük el" - tanácsolta az osztályvezető.

Azt is elmondta, hogy a nyári időszakban kiemelten ellenőriznek és figyelnek a hiányosságokra ezen a téren, de a fogyasztóknak sem árt vigyázni, így megkímélhetik magukat az egészségügyi kellemetlenségektől. A NÉBIH honlapjáról pedig letölthetőek azok a tudnivalók, melyeket a vendéglátóhelyeket üzemeltetőknek tudni kell. Emellett pedig a fogyasztók is tehetnek bejelentést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.