Bódi Sylvi apró tangában evezett a Balatonon

szexi evezés Bódi Sylvi bikini Balaton tanga
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A víz és a szörfözés szerelmese Bódi Sylvi. Most a Balatonon hódolt szenvedélyének, mindössze egy falatnyi bikinit viselt, mely látni engedte formás fenekét. 

Két és fél óra alatt 9 kilométert evezett a Balatonon Bódi Sylvi. Sőt, egy kis viharral is meg kellett küzdenie. A szörf szerelmesét pedig nemcsak a teljesítménye miatt dicsérhetik követői közösségi oldalán, ugyanis ezt a távot falatnyi bikiniben tette meg. A bikinialsó pedig egy aprócska tanga volt, mely megmutatta a modell formás fenekét.

"Imádom a formáid" - írta hozzászólásban Bódi Sylvi egyik követője.

Megszólalt az RTL Klub A Tanár című sorozatából elküldött színésznő, Urbankovics Júliahttp://www.life.hu/sztarok/20180723-megszolalt-az-rtl-klub-a-tanar-cimu-sorozatabol-elkuldott-szineszno-urbankovics-julia.htmlA Tanár című műsorban Urbankovics Júlia játszotta Nagy Ervin kollégáját, akivel szinte első látásra egymásba is szeretnek, szerepük szerint. Az első évad után a színésznő szerint méltatlan módon szóltak neki, hogy nem kívánják folytatni vele a munkát, ugyanis Nagy Ervin szerint nem műlödik köztük a kémia. TV + SztárokOrigoEzeket kérték a Campus Fesztiválon a világsztárok - megszólalt a rendezvény igazgatójahttp://www.life.hu/sztarok/20180722-ezeket-kertek-a-campus-fesztivalon-a-vilagsztarok.htmlVasárnap reggel véget ért az egyik legnagyobb hazai könnyűzenei esemény Debrecenben. Ami a látogatói számot illeti, várakozáson felül, az egy évvel ezelőtti Campus jubileumot is meghaladva, idén, 108 ezren szórakoztak a négy nap alatt. Olyan szupersztárok léptek fel, mint az amerikai AKON, vagy éppen a kelet-európaiak retró sztárja, Scooter. De hogy mi mindent kértek az öltözőjükbe a legdrágább fellépők, ezt a Life.hu-nak elmondta a fesztivál igazgatója. TV + SztárokOrigoNótár Mary megtörte a csendet: egészségi állapotáról és karrierről is beszélthttp://www.life.hu/sztarok/20180722-notar-mary-megtorte-a-csendet-egeszsegi-allapotarol-es-karrierrol-is-beszelt.htmlBár Nótár Mary néhány hónapja azt nyilatkozta, nem akar többet a címlapokon szerepelni és bulvárinterjúkat adni. Most a Campus Fesztiválon a Life.hu-val kivételt tett és egy interjúban elmondta, hogy van most, tud-e már a fellépéseire koncentrálni, valamint, hogy egyáltalán mi volt a problémája a sajtóval. TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huMegmutatta új szerelmét Lolahttp://www.life.hu/sztarok/20180722-megmutatta-uj-szerelmet-lola-enekesno.htmlMár szinte az esküvő előtt szakított Lola Lola és volt vőlegénye, Czoller Bence. Az énekesnő hamarosan párra talált, és egy tévéműsorban mondta el, már nem szingli. TV + SztárokOrigoFürdőruhában fotózták Liluthttp://www.life.hu/sztarok/20180722-furdoruhaban-fotoztak-lilut-musorvezetot.htmlMedenceparton mosolyog a kamerába Lilu. A szép műsorvezetőn látszik, kiegyensúlyozott, boldog és az alakja is gyönyörű, még mindig. TV + SztárokOrigoRubint Réka és Lara New Yorkba utazott, Schobert Norbinak már most hiányzikhttp://www.life.hu/sztarok/20180722-rubint-reka-es-lara-new-yorkba-utazott-schobert-norbinak-mar-most-hianyzik.htmlFacebookján élőzött Schobert Norbi és fia, Norbika. Zizi a nagymamánál van, Réka és Lara pedig elutaztak. A kamaszlány azt kapta ballagására, hogy édesanyjával, Rékával 5 napra New Yorkba utazik. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.