Több éve folyik már Pártos Csilla és volt anyósa, Pécsi Ildikó között a harc, de Csilla már szívesen lezárná a dolgot. A másik részről azonban nincs hajlandóság erre.

Több éve már annak, hogy Pártos Csilla elvált Pécsi Ildikó fiától, a családok között azonban még mindig megy a csatározás, az anyagiakról ugyanis nem tudtak megegyezni. Pécsi Ildikó a tulajdonában lévő házból akarta mindenáron kiköltöztetni volt menyét és unokáját, sikerült is neki. Bár Pártos Csilla eleinte nem akart költözni, a legfrissebb információk szerint már nem lakik a budai házban. 

Pártos Csilla és Pécsi Ildikó már sosem lesznek jóbanFotó: MTI/Zih Zsolt

Arra is kísérletet tett, hogy a nyilvánosság kizárásával találkozzanak és állapodjanak meg, ezért fel is keresték Pécsi Ildikó ügyvédjét,  dr. Magyar Györgyöt, aki viszont nem tartotta magában a közeledési kísérletet, a találkozóból pedig egyelőre nem lett semmi. "Nyitottunk, mégis megint ugyanaz folytatódik, mint eddig, ami finoman szólva nem túl szép. Tisztában vagyunk vele, hogy ez a helyzet már régen túlnőtt azon, hogy ki tudjuk zárni a nyilvánosságot, de szerintünk akkor kellene nyilatkoznunk, amikor már van megállapodás. Mindig szeretni fogom a volt anyósomékat, és nagyon szeretnék békülni velük. Most jogi úton próbáltuk összesimítani a dolgokat, de sajnos ez sem sikerült, mert nincs hajlandóság a másik részről" - mondta Pártos Csilla a Borsnak