Bűnözőknek segít Simone Schultz amerikában élő ügynök

Forrás: artcoup.com
Forrás: artcoup.com -
bűnöző ügynök börtön Amerika Simone Schultz DEA
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Autóbaleset miatt itthon nem végezhette el a rendőrakadémiát Simone Schultz, aki ma már Amerikában él és olyan bűnözőknek segít, akik visszatérhetnek az életbe. 

"Édesapám rendőr volt, úgyhogy én már gyerekként is játékpisztolyokkal játszottam otthon. Elég fiús voltam. Rendőrtiszti főiskolára akartam jelentkezni, de egy autóbaleset közbeszólt" - mesélte a Story magazinnak Simon Schultz, aki a baleset következményei miatt nem tudta elvégezni a fizikai feladatokat.

Édespajával úgy döntöttek, hogy Amerikában próbálnak szerencsét. Simone nyelvet tanult, a vendéglátásban helyezkedett el, több étterem menedzsere lett, ám nem ez volt az álma. Törvényszéki pszichológiát tanult. Az ötéves képzést 3 év alatt végezte el. "Dogoztam nyomozati irodánál profilozók mellett, és részt vettem egy olyan projektben, ahol hazugságvizsgálat során térképeztük fel a bűnözőket, és próbáltunk összefüggéseket találni a különböző bűncselekmények között" - mondta Simone, aki ma már a DEA-nál dolgozik. Itt kizárólag drogokkal összefüggésbe hozható bűncselekményekkel foglalkoznak.

Simone olyanokkal foglalkozik, akik droggal kapcsolatos bűncselekményeket követtek el Forrás: artcoup.com

Minden nap bűnözőkkel foglalkozik, akiket különböző terápiák segítségével megpróbál visszaterelni a helyes útra. "Ők olyan bűnözők, akiknek megadjuk a lehetőséget a változásra. Több olyan páciensem is van, aki már legalább 30 alkalommal volt elítélve, de most a börtön helyett mégis inkább nálunk van. Mi segítünk neki visszatalálni a normális életbe" - mondta. Simone biztonsági személyzet nélkül foglalkozik a bűnözőkkel, csak egy pánikgomb áll rendelkezésére, eddig szerencséje semmilyen problémája nem volt. Azt mondja, nehéz hallgatni őket, átélni a szörnyűségeket, amiket tettek, de szeretne nekik segíteni.

Ezekről a dolgokról nem illendő beszélni a munkahelyenhttp://www.life.hu/news/20180802-ezekrol-a-dolgokrol-nem-illendo-beszelni-a-munkahelyen.htmlBizony vannak olyan kényes témák, amelyeket nem szabad a munkahelyeden megvitatni a kollégákkal, nem is kevés! Íme, egy lista azokról a dolgokról, amelyeket jobb, ha kerülsz. NewsOrigoHatalmas károkat okozott a viharhttp://www.life.hu/news/20180802-hatalmas-karokat-okozott-a-vihar-tuzoltok.htmlRengeteg feladata akadt tegnap a tűzoltóknak Pest megyében a vihar miatt. News--Felhőszakadás és hőség miatt adtak ki figyelmeztetést márahttp://www.life.hu/news/20180802-felhoszakadas-es-hoseg-miatt-adtak-ki-figyelmeztetest-mara-idojaras.htmlMa ismét elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hőség és felhőszakadás miatt. News--Soroksári gyilkosság: DNS azonosíthatja az elkövetőthttp://www.life.hu/news/20180802-soroksari-gyilkossag-dns-azonosithatja-az-elkovetot.htmlVégre megoldódhat a soroksári gyilkosság: DNS-minta segíthet az elkövető megtalálásában. News--Európa déli részén 40-50 fokos kánikula is lehethttp://www.life.hu/news/20180802-europa-deli-reszen-4050-fokos-kanikula-is-lehet.htmlNem csak Magyarország, de egész Európa szenved a forróságtól. Sőt, nálunk még egész jó a helyzet, ahhoz képest, hogy olyan ország is van, ahol 50 fokra lehet számítani. NewsOrigoZápor, zivatar, 30 fok: így alakul a csütörtök időjárásahttp://www.life.hu/news/20180802--zapor-zivatar-30-fok-igy-alakul-a-csutortok-idojarasa-elorejelzes.htmlA szerda éjszakai, csütörtök hajnali zápor kicsit lehűtötte a levegőt, de azoknak, akik nem bírják a kánikulát, rossz hírunk van: ma sem fogunk fázni. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.