Egy hajléktalan szállón élő férfi csillámporral állított csapdát annak érdekében, hogy ha valaki meglovasítja pénzét, azonnal lebukjon a tolvaj. Terve sikerrel járt, ugyanis egy 500 forintos bankjegyet emeltek el éjjeliszekrényéből, de a tolvaj így megkerült. 

Negyven éve a volt Szovjetunió területén született az a férfi, aki Gyöngyösön, egy hajléktalan szállón lakott, ahol idén májusban közös szobába került egy másik férfivel, aki a készpénzét rendszerint az ágya melletti éjjeli szekrényben tárolta.

A frissen beköltözött férfitől a szállón korábban már loptak el pénzt, ezért úgy döntött, hogy – a hatósági csapdaállításnál használt módszert alkalmazva – megjelöli a fiókban tartott bankjegyeit, melyeket ennek csillámporral szórt be azért, hogy azok nyomot hagyjanak majd az esetleges tolvaj ruházatán. Ebbe a csapdába sétált bele a vádlott, ugyanis június elején meglovasította a sértett 500 forintját. A férfi értesítette a rendőrséget, akik megtalálták a vádlott lábán lévő zoknijában a pénzt, majd visszaadták az ötletes férfinek. 

Csillámporral buktatta le a tolvajt a hajléktalan férfiForrás: Thinkstock

A Gyöngyösi Járási Ügyészség szabálysértési értékre a lakáshoz hasonló helyiséget az elkövetővel közösen használó sérelmére elkövetett lopás vétségével vádolja az elkövetőt.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság az egyszerű jogi megítélésű ügyben tárgyalás nélkül, büntetővégzésben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki a korábban lopás miatt már közérdekű munkára ítélt, tetten ért tolvajjal szemben. Élve az új törvény adta lehetőségekkel, a vádhatóság – egy esetleges előkészítő ülés megtartásának esetére – a vádiratában a büntetés konkrét mértékére, és arra is indítványt tett, hogy a bíróság rendelje el a vádlottól lefoglalt, csillámporos fél pár zokni megsemmisítését - írta az Ügyészség.hu.