Michael Jackson magyar fia húsüzem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyermekként Michael Jackson mentette meg a férfi életét, akinek a sorsa felnőttként sem volt könnyű: kilakoltatástól is tartania kellett, de mára rendezte helyzetét. 

Michael Jackson mentette meg a magyar férfi életét. Kisgyermekként súlyos májbetegségben szenvedett, a Bethesda Gyermekkórházban ápolták, ahová a pop királya el is látogatott, amikor Budapesten járt. Ekkor találkozott Bélával, akinek kifizette 30 milliós életmentő műtétjét, és későbbi kezeléseit is támogatta, így több mint 50 millió forintot fordított összesen a kisfiúra, akit szülei végül a kórházban hagytak.

Michael Jackson fogadott fiának már van állandó munkahelye Forrás: Getty Images/Steve Allen

„Már elfogadtam ezt a dolgot és nem haragszom rájuk, de apaként úgy gondolom, bármit meg lehet oldani, amit csak szeretnénk" – mondta a Borsnak a férfi, aki felnőttként megkereste szüleit, de a miértekre nem kapott választ, pedig később sem volt nagyon könnyű az élete.

A 28 éves férfi nevét is megváltoztatta, Béla helyett ma már Tamásként éli az életét, ami tele volt viszontagságokkal.

Feleségével elvesztettek egy kisbabát, és a kilakoltatás szélére kerültek. Szerencsére a közösségi gyűjtésnek köszönhetően sikerült új otthont találni, és már állandó munkahelye is van az egygyermekes apukának: Pest megyei Perbálon dolgozik egy kolbászüzemben.

"Az utazás napi négy órát vesz el, de tetszik a munka, jó csapatban és helyen dolgozhatok" - mesélte Tamás, aki hamarosan ismét apa lesz: ezuttal kisfiú érkezik. "Saját lakást szeretnénk, ez nagy álmunk, hogy a gyerekeinknek legyen. Nem szeretnénk, ha úgy járnának, mint mi, akik örökké egyik helyről a másikra költöztünk. Nincs lehetőségünk nagy összegekkel támogatni őket, de ha szép lassú gyűjtögetéssel veszünk egy lakást és a nevükre íratjuk, lesz mit hagynunk nekik" - mondta a férfi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.