Kefírék nem hagyták aludni Tokár Tomiékat a Nyerő párosban, összevesztek

vita Nyerő páros Kefír Tokár Tomi alvás veszekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hajnali 3 órakor költözött be szobájába a Nyerő páros című műsorban Kefír és párja, Mihalyi Mariann, ezzel pedig igencsak felbosszantották Tokár Tomit és Kovács Dorottyát. A két páros reggel egymásnak esett. 

"Én soha senkivel nem konfrontálódom az életben, nem szoktam veszekedni, nem szoktam senkinek semmi miatt szólni, de van egy pont, amikor hajnali 3-kor arra kelek, hogy fel-alá rohangál valaki, üvöltözik, és 5 óráig azt hallom, hogy hangosan beszélget, akkor én azt érzem, hogy a másik emberre egyáltalán nincs tekintettel" - mondta a Nyerő páros című műsor csütörtöki adásában Tokár Tamás Kefírnek és párjának, Mihalyi Mariannak.

Kefírék ugyanis a hajnali órákat ítélték meg a legalkalmasabbnak arra, hogy beköltözzenek szobájukba ezzel felébresztve szomszédaikat, Tokár Tamást és Kovács Dorottyát. Mint kiderült, a két páros életmódja teljesen különbözik egymástól. Kefír szerint a zajongás nem volt szándékos, csupán eddig húzodott a költözés.

"Nem tudok bejönni este 11-kor és elaludni, én nem tudom megcsinálni" - mondta Mihalyi Mariann. "Én hajnal 3-kor szoktam otthon is lezuhanyozni, 4-kor szépen lefekszem az ágyba, bekapcsolom a tévét, nekünk ez így alakult ki" - folytatta Kefír párja. Tokár Tomi még próbálta őket győzködni a toleranciáról, ám a két pár nem jutott dűlőre egymással.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.