Novozánszki Fanni szülők remény VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lassan egy éve tart Novozánszki Fanni szörnyű tragédiája, ám még mindig nem sikerült pontot tenni az ügy végére. A ValóVilágból megismert lány szülei már nem reménykednek abban, hogy lányuk épségben kerül elő, fájdalmuk sem enyhül. 

Novemberben lesz egy éve, hogy Novozánszki Fanni eltűnt, a rendőrség azonban nem élő személyként keresi a ValóVilágból megismert lányt. Eddig azonban nem sikerült megtalálni a testét, a lehetséges elkövető, B. László pedig nem tett vallomást. Fanni szülei pedig már elvesztették a reményt.

VV Fanni családja már nem reménykedik Forrás: RTL Sajtóklub

A Bors munkatársa Fanni édesapjával beszélt, aki elmondta, amióta a hatóságok közölték, hogy nem élő emberként keresik Fannit, azóta nem reménykednek. Többet azonban nem akart mondani, hiszen a fájdalmuk egyáltalán nem enyhült az lemúlt időben.

Volt rendőr a VV Fanni-ügyről: bárhova elrejthette gyilkosa a lány holttestét


VV Fanni holtteste után nagy erőkkel nyomoznak a rendőrök, eddig sikertelenül. Azon az útvonalon keresik, ahol a gyanúsított a bérelt autójával járt, de egy volt rendőr szerint szinte bárhol lehet a lány teste, hiszen a feltételezett gyilkosnak volt két napja arra, hogy elrejtse.Olvasd el erről a Life.hu cikkét!


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.